– Óriási többséggel Bassár el-Aszad hivatalban lévő elnök nyerte meg a szíriai elnökválasztást, így negyedik hétéves mandátumát kezdheti meg.
Aszad a voksok 95,1 százalékát szerezte meg, a részvételi arány 78,6 százalékos volt – közölte Hamúd Szabbag parlamenti elnök a damaszkuszi sajtóértekezletén. Hozzátette, hogy a külföldön élő szíriaiak is szavaztak. A szíriai állami tévé tudósításai szerint az ország különböző városaiban sokan ünnepelték Aszad győzelmét.

Fotó: MTI/AP/Haszan Ammar
A választást csalásnak minősítette mind a szíriai ellenzék, mind több külföldi ország: az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország, Németország, Olaszország, Törökország, valamint az Európai Unió.
A polgárháború tíz évvel ezelőtti kirobbanása óta az arab országban ez volt a második elnökválasztás, amelyet az ellenzék és a szíriai kurdok is elutasítottak. Aszad családja és a kormányon lévő Baasz párt öt évtizede irányítja Szíriát, ahol 2011-ben polgárháború tört ki. A konfliktusba – amely egybehangzó források szerint már több mint 380 ezer halálos áldozattal járt – terrorszervezetek és külföldi hatalmak is beavatkoztak, de az Oroszország és Irán által támogatott Aszad-kormány mostanra Szíria nagy része felett visszaszerezte az irányítást. Az ország egynegyede az ellenzék kezén van, a török határ mellett a török hadsereg és annak szíriai szövetségesei alakítottak ki biztonsági zónát.
Szírián belül csak a kormányerők ellenőrizte területeken tartották meg a választást szerdán.

Fotó: MTI/EPA/Jahja Nemah