Elutasították Kínában egy kanadai állampolgár halálbüntetés elleni fellebbezését

Az ügyészség szerint az eredetileg kiszabott 15 éves börtönbüntetés túl enyhe volt.

Magyar Nemzet
Forrás: MTI2021. 08. 10. 10:30
A kanadai Robert Schellenberget tavaly ítélték halálra Fotó: Europress/AFP
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kína nem teszi nyilvánossá a kivégzések számát, de jogvédő szervezetek szerint a távol-keleti országban hajtják végre a legtöbb halálos ítéletet a világon, és évente több ezer emberre szabnak ki halálbüntetést. Az ismert adatok alapján a Kínában halálra ítéltek között olyan nemzetiségűek is előfordulnak, akiknek országaival Peking egyébként jó viszonyt ápol — köztük például Nigéria, amelynek szenátusa 2016-ban azt az értesülést tette közzé, hogy mintegy 120 állampolgáruk vár kivégzésre Kínában. Schellenberg ügye óta még legalább három kanadai állampolgárra szabtak ki halálos ítéletet Kínában, szintén kábítószerekkel kapcsolatos bűntettek miatt.

 

Borítókép: Robert Lloyd Schellenberg kanadai állampolgár a bíróságon. Fotó: EyePress News via AFP

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.