A walesi egyházban már áldást adnak a melegekre

A walesi egyház gesztust tett az LMBTQ-közösségnek.

Munkatársunktól
2021. 09. 08. 22:23
775476415
BRITAIN-NIRELAND-MARRIAGE-GAY-RIGHTS Fotó: PAUL FAITH
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Többórás vita után, de viszonylag egyhangúan, több mint kétharmados többséggel megszavazta a walesi egyház a napokban, hogy az azonos nemű párokat is megáldhassák. Az intézkedést egyelőre ötéves kísérleti jelleggel vezetik be és nem kötelezően, a papok saját belátásuk szerint dönthetnek arról, hogy alkalmazzák-e. A független anglikán egyház sietett hozzátenni: 

ez egyelőre nem jelenti azt, hogy az azonos nemű párok házasságát is támogatnák. 

Pedig ez a kérdés is napirenden van, és az a tendencia, hogy erre sem kell sokat várni: egy 2015-ös névtelen voksoláson a szűk többség már támogatta az ­LMBTQ-közösség tagjainak a megáldását, sőt összeadását is, ezt az arányt azonban akkor még nem tartották elégségesnek a változtatáshoz.

Ha a szavazáson viszonylagos egység mutatkozott is, néhányan attól tartanak, hogy bármilyen irányt vegyenek is a dolgok, a kérdés megoszthatja az egyébként sem túl népes egyházat. A BBC-nek nyilatkozó egyik hívő arra mutatott rá, valószínűtlen, hogy az ­LMBTQ-közösség túl sok tagja élne a lehetőséggel, mert úgy érezhetik, hogy az csak a kiengesztelésükre szolgál, egyfajta gesztus. 

Nem értem, miért érné be valaki az „áldással” ahelyett, hogy áttér a kvékerek hitére vagy az Egyesült Református Egyházhoz, ahol valóban házasságot köthet Isten előtt 

– magyarázta. 

Nem mindenki lesz boldog, de az emberek húsz évvel ezelőtt annak sem örültek, hogy a nőket lelkésszé avatják. És a többségnek húsz évvel ezelőtt komoly fenntartásai voltak a válással szemben is 

– vélekedett a brit közszolgálati csatornának Enid Morgan, az egyik első női lelkész a walesi egyházban.

A fordulat aligha független attól, hogy Angliában, Walesben és Skóciában 2014 óta, Észak-Írországban 2020 óta a polgári törvények is engedélyezik az azonos neműek közötti házasságot. Habár a vita fellángolt, sőt akár szakadással fenyegetett, az anglikán közösség egyelőre jórészt kitartott amellett, hogy a házasságot csak férfi és nő kötelékeként ismerik el. Egyébként a katolikus egyház is éppen idén foglalt állást, miszerint papjai nem áldhatják meg az azonos nemű párkapcsolatokat, „mert Isten nem adhatja áldását a bűnre”.

Borítókép: Az első leszbikus házasság Észak-Írországban. Fotós: PAUL FAITH

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.