Az Európai Parlament (EP) a saját hatáskörén túllépve foglalt állást a lengyel alkotmánybírósági döntésről – kommentálta pénteken az előző nap az EP strasbourgi plenáris ülésén megszavazott dokumentumot Piotr Wawrzyk lengyel külügyminiszter-helyettes. A diplomata arra reagált a lengyel közszolgálati rádióban, hogy az EP nem kötelező érvényű állásfoglalásában az európai értékek és jogszabályok elleni támadásként értékelte a lengyel alkotmánybíróság október eleji döntését.
Lengyel külügy: Az Európai Parlament túllépett saját hatáskörén
Az uniós testület olyan állásfoglalásokat szavaz meg, amelyeknek semmi közük a valósághoz.

Ebben a varsói taláros testület megerősítette a nemzeti alkotmány elsőbbségét az uniós joggal szemben, valamint azt, hogy az Európai Unióra átruházott hatáskörök csak az alaptörvénynél alacsonyabb jogszabályokra vonatkoznak. Az EP csütörtöki állásfoglalásában megállapította: a lengyel alkotmánybíróság illegitim, nem független és alkalmatlan a lengyel alkotmány értelmezésére.
Az uniós parlament állásfoglalása csak a képviselők nézeteit tükrözi, de senkire nézve sem kötelező
– húzta alá Wawrzyk, hozzáfűzve: a dokumentum sehogyan sem helyezhető el az EP és az EU hatáskörein belül.
Az Európai Parlament az utóbbi években, különösen Lengyelországot illetően, olyan állásfoglalásokat szavaz meg, amelyeknek semmi közük a valósághoz, a jogosulatlanul elfogadott dokumentumokkal pedig csökkenti önmaga és az egész EU tekintélyét – jelentette ki a miniszterhelyettes. Megállapította: az uniós intézmények esetében az alapszerződésekben rögzített hatásköreik bővítését célzó törekvés tapasztalható. Arról, hogy az uniós szervek kisajátítják a hatásköröket, Mateusz Morawiecki miniszterelnök is beszélt az EP-ben elhangzott keddi felszólalásában – idézte fel Wawrzyk.
További Külföld híreink
A képviselők az állásfoglalásban egy sor intézkedésre szólították fel az Európai Bizottságot (EB) Lengyelországgal szemben, a többi között arra, hogy ne hagyja jóvá a koronavírus-járvány utáni, 58 milliárd euró összegű lengyel helyreállítási tervet. A korábbi megállapodások szerint az EB-nek augusztus elején kellett volna jóváhagynia a tervezetet.
Wawrzyk erről elmondta: a terv elfogadása késleltetésének semmilyen formális oka nincs, az elmaradt döntés pedig alapot nyújt Varsónak arra, hogy panaszt nyújtson be az uniós bírósághoz az EB tétlensége miatt.
A témát a külügyi tárca egy másik miniszterhelyettese, Szymon Szynkowski vel Sęk is kommentálta pénteken a közszolgálati rádió hírcsatornájának. Szerinte
alaptalan, hogy a pénzügyi eszközöket az EU zsarolásra használja fel, és úgy állítsa be, mintha a lengyel igazságügyi reform miatt veszélybe kerülnének az EU pénzügyi érdekei.
Szynkowski vel Sęk szerint a helyreállítási alapból a pénz előbb-utóbb Lengyelországba kell hogy kerüljön.
További Külföld híreink
A helyreállítási terv forrásaiból a lengyel kormány a Lengyel Megállapodás nevű országfejlesztő program egy részét fedezné. Morawiecki szerdán a TVP Info lengyel közszolgálati hírtelevízióban elmondta: amennyiben az EU pénzügyi zsarolással próbálkozna Lengyelországgal szemben, Varsó rugalmas és kreatív módon fog reagálni. Kifejtette: annak tudatában, hogy Brüsszelben nem csak barátai vannak, a lengyel kormány már saját eszközeiből elkezdte a Lengyel Megállapodás megvalósítását.
Borítókép: Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök az Európai Unió brüsszeli csúcstalálkozójára érkezve nyilatkozik 2021. október 21-én
Fotó: MTI/EPA pool/Olivier Hoslet
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Megfagynak ebben az országban, megdőlt a hidegrekord + videó
A meteorológusok szerint ritka hideg hullám sújtja a térséget, a lakosság fokozott óvatosságra intenek.

A NATO-főtitkár mindent odaadna Ukrajnának
Rutte rugalmasságot kért az Egyesült Államoktól.

Szijjártó Péter szlovák kollégájával egyeztetett
Magyarország szoros egyeztetésben marad Szlovákiával.

Az Egyesült Királyság háborúra készül
London hamarosan új honvédelmi erőt állítana fel.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Orbán Viktor is reagált a kokárdát földre dobó drag queen műsorára – videó

Baloldali megmondóember állt ki a Csík zenekar énekesnője mellett + videó

Senki nem ültet már ilyen gyümölcsfát, pedig igazi kincs a termése

Kiderült Zelenszkij ördögi terve

Végre kapható a magyar csemegekukorica, most az Aldiban olcsóbb, mint a piacon

Kiderült, kiket környékeztek meg az ukrán kémek

A luxusfeleség: Olena Zelenszka

Könnyű ágon a Chelsea, így az Optánál a klub-vb favoritjává lépett elő

Takarítás Liverpoolban: távozott egy világbajnok is, Klopp embere

Különleges dámszarvas született a Budakeszi Vadasparkban + fotók

A Gubacsi-híd leszakadt gyalogos felüljárójáról egyeztetett Szentkirályi Alexandra

Hallgatásba burkolózik a drag queen, aki a pride-on gúnyt űzött a kokárdából + videó
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Megfagynak ebben az országban, megdőlt a hidegrekord + videó
A meteorológusok szerint ritka hideg hullám sújtja a térséget, a lakosság fokozott óvatosságra intenek.

A NATO-főtitkár mindent odaadna Ukrajnának
Rutte rugalmasságot kért az Egyesült Államoktól.

Szijjártó Péter szlovák kollégájával egyeztetett
Magyarország szoros egyeztetésben marad Szlovákiával.

Az Egyesült Királyság háborúra készül
London hamarosan új honvédelmi erőt állítana fel.