Szijjártó Péter: Ha rajtunk múlna, Szerbia már tegnap az Európai Unió tagjává vált volna

Ha rajtunk múlna, Szerbia már tegnap az Európai Unió tagjává vált volna – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Brüsszelben. Szavai szerint ebben a kérdésben az Európai Unióban egy iszonyatos képmutatás figyelhető meg, mert bár nyilvánosan mindenki támogatja a bővítést, a brüsszeli zárt ajtók mögött azonban Nyugat-Európa ellenállása miatt mégsem születnek meg az ehhez szükséges döntések.

Forrás: MTI2021. 12. 14. 14:34
Fotó: KIRALY MARTON KKM
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tárcavezető az EU kül- és európai ügyekkel foglalkozó minisztereinek ülése, illetve a szerb kormányközi konferencia után tartott sajtótájékoztatón bejelentette, az EU négy új csatlakozási tárgyalási fejezetet nyitott meg Szerbiával.

– Most, amikor az EU számos történelmi jelentőségű kihívással néz szembe, a bővítés kifejezetten jó hír, sikertörténet lehetne – hangsúlyozta a miniszter, megjegyezve, az unió a harmincöt tárgyalási fejezetből eddig huszonkettőt nyitott meg Szerbiával.

– Mi azt gondoltuk, hogy ma legalább dupla ennyit kellett volna megnyitni, mi azt gondoljuk, Szerbia erre készen áll, sajnáljuk, hogy ebben a kérdésben nem sikerült konszenzust elérni Brüsszelben

 – fogalmazott Szijjártó Péter, megjegyezve, Magyarország arra törekszik, hogy Szerbia a jövőben minél több tárgyalási fejezetet nyisson meg az EU-val.

A külgazdasági és külügyminiszter a tájékoztatón kifejtette, mivel 

Magyarország a Nyugat-Balkán szomszédságában fekszik, különösen érzékeny az ottani politikai helyzetre, és pontosan tudja, milyen fontos a béke, a fejlődés és a nyugalom ezen a területen.

– Nem várhatunk el hasonló érzékenységet a térség iránt a földrajzilag távol eső nyugat-európai államoktól, azt azonban szeretnénk, hogy megértsék, a nyugat-balkáni béke és biztonság hiánya nagyon komoly biztonsági, gazdasági, geopolitikai kockázatokkal jár

– mondta.

Rámutatott, a migrációs hullámok erősödése és a migrációs útvonalak telítődése idején az illegális bevándorlást csak egy erős, integrált, a határait megvédeni képes Nyugat-Balkán tudja megállítani.

– Ha egy térséget nem integrálunk, majd jön más – hangoztatta. Szavai szerint ebben a kérdésben az Európai Unióban egy iszonyatos képmutatás figyelhető meg, mert bár nyilvánosan mindenki támogatja a bővítést, a brüsszeli zárt ajtók mögött azonban Nyugat-Európa ellenállása miatt mégsem születnek meg az ehhez szükséges döntések.

– Ha ez így folytatódik, akkor nekünk csak a siránkozás marad majd a befolyásvesztés miatt, holott a térség tagállamai az unióhoz szeretnének integrálódni, és ennek most magas a támogatottsága ezekben az országokban – húzta alá.

– Meg kell nyitni az összes csatlakozási tárgyalási fejezetet a szerbekkel, el kell kezdeni bezárni a már letárgyalt fejezeteket Montenegróval, meg kell kezdeni a tárgyalásokat az albánokkal és az észak-macedónokkal, illetve konkrét céldátumokat szükséges kitűzni – sorolta Szijjártó Péter, megjegyezve, ehhez képest a mai tárgyalási szöveg, amit Brüsszelben keringetnek, semmiről sem szól.

Megismételte, már a keddi vitában is érzékelhető volt a „bővítési fáradtság” az Európai Unióban, valamint az, hogy a nyilvánosan a bővítés mellett állók a zárt ajtók mögött már inkább akadályokat helyeznek a csatlakozás elé.

– Mi nagyon nem szeretnénk, hogy ha az Európai Unió Nyugat-Balkán-politikája kioktatásból, bírálgatásból meg szankciókból állna, hanem bővítésből álljon

 – fogalmazott Szijjártó Péter.

Kérdésre válaszolva a külgazdasági és külügyminiszter gratulációját fejezte ki a soros szlovén EU-elnökségnek azért, mert az elmúlt években példátlan előrelépést értek el a bővítési folyamatban. – Ebben eddig a szlovénok voltak messze a legsikeresebbek, a szlovén miniszterelnök pedig rendkívül elkötelezett ebben a kérdésben – fűzte hozzá.

– Franciaország EU-s elnökségének napirendjén nem lesz olyan előkelő helyen a bővítés kérdése, a francia belpolitikában másként ítélik meg ezt a kérdést, mint Közép-Európában – vélekedett a miniszter, majd hangsúlyozta, Magyarország és Franciaország továbbra is egyetért az unió külső határai megvédésének szükségességében.

Borítókép: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hivatalos közösségi oldalán megosztott fénykép (Forrás: Facebook/KKM/Király Márton)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.