Nem ez az első eset, hogy a háború olyan intézkedéseket vált ki, amelyek az orosz irodalom és kultúra ellen irányulnak Ukrajnában.
A háború kitörésével egy nagyon komoly oroszellenes hullám indult, most már gyakorlatilag minden, ami orosz, ellenségessé válik, míg eddig tolerálták a politikai elit és a társadalom különválasztását
– magyarázta Seremet Sándor.
A kárpátaljai Munkács vezetése nemrég az Oroszországhoz köthető művészeti emlékművek lebontásáról döntött, aminek értelmében már le is szerelték Puskin mellszobrát a városban.
A Munkácsi 1. számú Középiskola pedig eltávolította emléktábláját az orosz íróról, és lemondott eddigi névadójáról. A KISZón megjelent információk szerint Kárpátalja legnagyobb településén, Ungváron a lakosok kezdeményezték az utcák orosztalanítását, vagyis azt kérik a városi tanácstól, hogy az orosz politikusokról és művészekről elnevezett utcák a jövőben az ukrajnai hősöknek állítsanak emléket.
Ami a szovjet vagy az orosz hagyatékra utalna, azt át kell nevezni, el kell mozdítani
– mutatott rá a jelenleg formálódó ukrán társadalmi igényre Seremet Sándor. Az oroszellenesség nemcsak Ukrajnában figyelhető meg, az elmúlt hetekben világszerte különböző filharmonikus zenekarok bojkottálták az orosz zeneszerzők darabjait, és orosz írók kerültek le az iskolák tantervéről.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!