Új tisztségviselőt jelöltek a román szociáldemokraták a bukaresti kormány védelmi minisztériumának élére hétfőn Angel Tilvar Vrancea megyei szenátor személyében, aki a NATO parlamenti közgyűlésébe delegált román képviselőcsoportot vezeti. A bukaresti törvényhozásban ötödik mandátumánál tartó, bölcsész oklevéllel rendelkező Tilvar 2004-ig angoltanárként dolgozott, közben posztgraduális közigazgatási, és nemzetvédelmi tanulmányokat is végzett. Jelölését egyhangúlag fogadta el a Szociáldemokrata Párt (PSD) országos politikai tanácsa.
Új minisztert jelöltek a sokat bírált Vasile Dincu helyére
A régi miniszter azt a hibát követte el, hogy béketárgyalásokat sürgetett.

Miniszterjelöltként tett első sajtónyilatkozatában Tilvar rámutatott: Románia jövő évtől a GDP 2,5 százalékára emeli védelmi kiadásait, ugyanakkor a védelmi struktúrákban dolgozó emberek is fontosak. Újságírói kérdésre válaszolva
kifejezte reményét, hogy jól együtt tud majd működni Klaus Johannis államfővel, a román fegyveres erők főparancsnokával.
A védelmi miniszteri tisztségről múlt hétfőn lemondott Vasile Dincu azért került bírálatok középpontjába, mert béketárgyalásokat sürgetett az ukrajnai háború lezárása érdekében a NATO és Oroszország között. Miután Johannis ironikusan megjegyezte: a miniszternek gyakrabban kellene sajtószemlét olvasnia, hogy megismerhesse Románia hivatalos álláspontját, Dincu bejelentette lemondását arra hivatkozva, hogy nem tud együttműködni az államfővel.
A tárca ideiglenes vezetését Nicolae Ciuca miniszterelnök vette át. A PSD első körben pedig azt jelezte, hogy nem akar sietni az új jelölt megnevezésével, hiszen – a hivatásos katonából politikai pályára lépett, a védelmi tárcát korábban is irányító volt vezérkari főnök – Ciuca személye megfelelő garancia arra, hogy Románia teljesíti a rá háruló védelmi feladatokat a NATO keleti szárnyán.
A román sajtó szerint a szociáldemokraták minisztériumcserére szerették volna rávenni liberális koalíciós partnereiket: azt megpróbálták elérni, hogy a Nemzeti Liberális Párt (PNL) váltsa le az általuk rendszeresen bírált Viorel Popescu energiaügyi minisztert, és engedjék át a tárca vezetését a PSD-nek a védelmi miniszteri tisztség fejében.
A kormány átszervezéséről szóló híreszteléseket egyik kormánypárt sem erősítette meg. Az a tény, hogy eredeti álláspontját megváltoztatva a PSD nem halogatta tovább egy új tisztségviselőt jelölését a védelmi tárca élére, a bukaresti média szerint azt jelzi, hogy a PSD valóban cserét javasolt, de a PNL elutasította.
További Külföld híreink
Borítókép: Angel Tilvar (Forrás: Facebook)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Kényszersorozás és erőszak: civilek állják útját Zelenszkij emberrablóinak + videó
Az emberek nyíltan szembeszállnak a hatóságokkal, így pár szerencsés megmenekül az elhurcolás elől.

Robbanások rázták meg Kijevet és Harkivot, Szumiban visszavonulásra kényszerültek az ukrán erők
Nem szűnnek a harcok, egyre csak fokozódnak.

Trump légicsapásokat helyezett kilátásba, Izrael pedig csatlakozna hozzá
Az amerikai elnök többször figyelmeztette az iráni vezetést.

Olaszországban is tüntetnek a gazdák a Mercosur ellen + videók
A gazdák attól tartanak, hogy tisztességtelen verseny alakul ki.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Kényszersorozás és erőszak: civilek állják útját Zelenszkij emberrablóinak + videó
Az emberek nyíltan szembeszállnak a hatóságokkal, így pár szerencsés megmenekül az elhurcolás elől.

Robbanások rázták meg Kijevet és Harkivot, Szumiban visszavonulásra kényszerültek az ukrán erők
Nem szűnnek a harcok, egyre csak fokozódnak.

Trump légicsapásokat helyezett kilátásba, Izrael pedig csatlakozna hozzá
Az amerikai elnök többször figyelmeztette az iráni vezetést.

Olaszországban is tüntetnek a gazdák a Mercosur ellen + videók
A gazdák attól tartanak, hogy tisztességtelen verseny alakul ki.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!