A Twitter belső levelezését Elon Musk egy újságírónak, Matt Taibinak adta át, aki azt saját csatornáján tette nyilvánossá a közösségi oldalon, ami a közösségi médiumok történetében példa nélküli módon részletesen megmutatja a médium működését.
Nyilvánosságra hozták a Twitter tartalomtörlési gyakorlatáról szóló belső levelezést
A Twitterhez az előző vezetés idején mindkét politikai oldalnak volt elérése, de vállalat alkalmazottai túlnyomóan az egyik oldalhoz tartoztak, ezért a baloldal irányában sokkal nagyobb volt a nyitottság – áll a közösségi média korábbi működési gyakorlatáról szóló belső levelezésen alapuló nyilvánosságra hozott iratokban, amelyek az új tulajdonos, Elon Musk kezdeményezésére jelentek meg az átláthatóság jegyében pénteken este.

Az olvashatóvá tett belső levelek között több szól arról a döntési folyamatról, ami 2020 októberében, az elnökválasztási kampány utolsó hónapjában oda vezetett, hogy a Twitter letiltotta az amerikai elnök fia, Hunter Biden laptopjáról szóló, New York Post-információkra vonatkozó tartalmakat.
A bemutatott belső levélváltás szerint volt arra példa, hogy a Biden-kampánycsapattól érkező kérést közvetlenül teljesítettek.
Az iratokat (Twitter Files) összegző és bemutató Matt Taibi szerint a Twitter eszközeihez mindkét pártnak megvolt a hozzáférése, és volt arra is példa, hogy a Trump-féle Fehér Ház is a céghez fordult, ugyanakkor a rendszer nem volt egyensúlyban, kapcsolatokra épült. Miután a Twitter alkalmazottai túlnyomóan az egyik politikai oldalhoz tartoztak, számukra sokkal több volt a csatorna és lehetőség, hogy panaszt nyújtsanak be, valamint sokkal nagyobb volt a nyitottság a baloldal, mint a jobboldal irányában – olvasható az iratokban.
További Külföld híreink
A Twitter a szólásszabadság felügyeletére alkalmazott első eszközét eredetileg a levélszemét és pénzügyi csalások elleni küzdelemre alakították ki, de idővel a cég alkalmazottai és irányítói azt egyre több célra használták fel – áll az összefoglalóban, ami szerint
2020-tól teljesen rutinszerűvé vált a különböző kapcsolt szereplőktől érkező kérések alapján bejegyzések törlése.
Elon Musk vállalkozó, a Tesla és SpaceX alapító-vezérigazgatója október végén lett a Twitter tulajdonosa, ahol a szólásszabadság visszaállítását és átláthatóságot ígért. A cég korábbi időszakából származó gyakorlatról és a Hunter Biden-laptopról szóló belső információk nyilvánosságát a múlt héten jelentette be.
Borítókép: Elon Musk (Forrás: Twitter)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Kampányt indítottak a közösségi médiában a holokauszt-tagadás elleni küzdelem részeként
Kampányt indított a közösségi médiában az egykori auschwitz-birkenaui náci koncentrációs tábor lengyel állami múzeuma a holokauszt-tagadás elleni küzdelem segítésére, mert úgy érzékeli, hogy elszaporodtak a nácik rémtetteit tagadó vélemények.

Európába tartva felborult egy migránsokat szállító hajó a Földközi-tengeren
Két gyermek meghalt, egy ember pedig eltűnt.

Geert Wilders: Trump szerint a tömeges bevándorlás a vesztébe sodorja Európát
A PVV elnöke szerint Hollandia csak akkor menekülhet meg, ha azonnali menedékkérési stopot vezetnek be.

Sorozatos szabálysértések az Air Indiánál – veszélyben a biztonság?
Az indiai légiközlekedési hatóság 51 biztonsági szabálysértést tárt fel az Air Indiánál. A társaság egyik járata egy hónappal ezelőtt tragikus balesetet szenvedett.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk