Mit remélt a CDU? Azt, hogy Maassen megbüntetésével magához csábítja a Zöldeket vagy a szociáldemokratákat? – teszi fel a kérdést a Tichys Einblick jobboldali német lap véleménycikke, összefüggést látva a jobbközép Kereszténydemokrata Uniónak (CDU) a vasárnapi berlini tartományi választáson aratott győzelme és Hans-Georg Maassen pártból tervezett kizárása között.
A CDU inkább a baloldalt választja
Nem tűri a pártvezetés a migrációellenes hangokat, Hans-Georg Maassent kizárnák a pártból.

A CDU a választáson 28 százalékos eredményt ért el, ám természetes szövetségesével, az FDP-vel nem tud koalícióra lépni, mivel a liberális párt kiesett a helyi törvényhozásból. A CDU-nak így az egyaránt 18-18 százalékkal végzett szociáldemokratákra vagy Zöldekre kell támaszkodnia. A siker másnapján, hétfőn Friedrich Merz pártvezető bejelentette, hogy eljárást indítottak Hans-Georg Maassen ellen, hogy megvonják párttagságától, miután ő maga nem volt hajlandó kilépni.
A CDU jobboldali szárnyának, az Értékuniónak az elnökeként a hatvanéves Maassen azzal váltotta ki a pártvezetés haragját, hogy egy januári Twitter-üzenetében azt írta: „a politika és a média vezető erőit a fehér emberek kiirtására irányuló rasszizmus” hajtja, illetve az „az égető vágy, hogy Németország megdögöljön”.
A politikus ezzel Axel Steier, a tengeren hánykolódó migránsok kimentésével foglalkozó nemkormányzati szervezet, a Mission Lifeline alapítójának a Twitter-bejegyzésére reagált, aki azt írta: addig nem tűnik el a rasszizmus, amíg létezik Németország. Friedrich Merz szerint a Maassen által használt nyelvezet nem engedhető meg a CDU-ban.
Migrációellenes kijelentéseivel Hans-Georg Maassen régóta szálka az Angela Merkel kancellársága (2005–2021) idején balra tolódott CDU pártvezetőségének a szemében. Először a belső elhárításként működő Alkotmányvédelmi Hivatal vezetőjeként hívta fel magára a figyelmet, amikor 2018-ban a százországi Chemnitzben két kurd bevándorló megölt egy német férfit, s az azt követő bevándorlásellenes tüntetések során több erőszakos cselekmény történt. Angela Merkel akkor azt mondta, hajtóvadászat folyik a külföldiek ellen, ám ezt cáfolta Maassen, akit nem sokkal később eltávolítottak hivatalából.
– A CDU Angela Merkel vezetése alatt szocialista párttá vált – mondta Hans-Georg Maassen a Kossuth rádiónak adott minapi interjújában, mondván: a bevándorlás kezelése „teljesen kicsúszott a kezünkből.” Bár a 2021-es választási kudarc után megválasztott Friedrich Merztől sokan visszarendeződést vártak a CDU-n belül, Maassen szerint a CDU nem képviseli a konzervatív értékeket, és nagyon nagy a szakadék a balra tolódott Merz-féle párt és a jobboldali AfD között. Ez a szakadék vagy betöltetlen terület egyre szélesedik.
Borítókép: Friedrich Merz, a német Kereszténydemokrata Unió, a CDU elnöke (középen áll) Berlinben 2023. január 16-án. (Fotó: MTI/EPA/Clemens Bilan)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Drónzáporral támadtak az oroszok Ukrajna több városában + videó
Oroszország, „Shahed” csapásmérő drónokkal és rakétákkal támadta Ukrajnát.

Globál Nógrádi Györggyel – Színt vallottak a brüsszeli politikusok
Az Európai Bizottság elnöke a botrányai és mellélövései ellenére tovább irányíthatja az EU-t a szakadék felé.

Kínzások és gyilkosságok történnek Ukrajnában a kényszersorozások során
A strasbourgi székhelyű Európa Tanács emberi jogi biztosa, Michael O’Flaherty is írt erről egy napokkal ezelőtt közzétett memorandumban – írta közösségi oldalán közzétett bejegyzésében Deák Dániel.

Kiderült, mi okozhatta az Air India repülőgépének katasztrófáját
Egy friss jelentés részletesen beszámol a baleset okairól.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk