Egy év alatt, 2023. január 1-ig 555 332 fővel csökkent Oroszország lakossága − derült ki az orosz szövetségi statisztikai szolgálat (Roszsztat) által szerdán közölt adatokból.
A szolgálat szerint Oroszország lakossága az év elején 146 424 729 fő volt. Ennek kiszámításához a 2020-as népszámlálás adatait használták fel, ezekhez minden évben hozzáadták a születettek és az országba érkezők, valamint kivonták az elhalálozottak és az Oroszországból eltávozottak számát. Ugyanakkor az Ukrajnától Oroszországhoz csatolt négy régió − a donyecki, a luhanszki, a zaporizzsjai és a herszoni terület − lakosságára vonatkozó hivatalos statisztikákat még nem vették figyelembe.
A frissített oroszországi statisztika szerint a Központi Szövetségi Körzetben több mint negyvenmillióan élnek, ebből több mint 13 millióan Moszkvában és több mint 8,5 millióan Moszkva megyében. Az Északnyugati Szövetségi Körzetnek több mint 13,6 millió állandó lakosa van, ebből közel 5,6 millió Szentpéterváron, több mint kétmillió pedig Leningrád megyében él.
Borítókép: Járókelők a Vlagyimir Putyin orosz elnököt ábrázoló falfestmény közelében sétálnak a Moszkva térségében levő Kasirában 2023. január 12-én (Fotó: MTI/EPA/Jurij Kocsetkov)