Az enyhe télnek és az erőforrások feltöltésének köszönhetően a sokat emlegetett „tél tábornok” végül nem hozott különösebb fejleményt a háborúban. Év elején az oroszok újabb offenzívát indítottak, amelynek jelképes győzelme volt a szoledári áttörés. Habár egyes várakozások szerint ez megágyazott volna Bahmut meghódításának, egy hónap távlatából már látszik, hogy ez nem történt meg, az ukránok még tartják magukat. A város várhatóan előbb-utóbb elesik – Jevgenyij Prigozsin, a Wagner-csoport vezetője szerint legkorábban március-áprilisban –, ezután fordulhatnak rá a jóval nagyobb és jelentősebb Kramatorszkra és Szlovjanszkra. Közben harapófogó-szerűen támadnak délről Vuhledar, illetve északról Liman irányából.
Összességében elmondható, hogy a tüzérségre alapozó, gyakran „klopfolóként” vagy „darálóként” jellemzett orosz előrenyomulás rendkívül lassú: bizonyos szakaszokon alig 30-50 kilométert haladt egy év alatt. Jelentések szerint munícióhiány miatt a tüzérség intenzitása csökkent, a korábbi napi hatvanezer lövedéknek már csak harmadát lövik el. Nagyobb szerepet kap a gyalogság – amelyből oroszlánrészt vállalt a Wagner zsoldoscsapat –, emiatt viszont (mindkét oldalon) irtózatosak a veszteségek, nyugati források orosz oldalról 60 ezer halottról és 200 ezer sebesültről számolnak be. A hátországi rakétatámadások is sokkal ritkábbak, az ukrán kritikus infrastruktúrát nem sikerült megsemmisíteni.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!