McCarthy már korábban is hevesen bírálta a kereskedelmi kamarát. Februárban például minden esélyét kizárta annak, hogy a kamara vezetői befolyást gyakoroljanak a képviselőház republikánusainak többségére. – Az Egyesült Államok kereskedelmi kamarájának prioritásai nem illeszkednek a képviselőház republikánusainak prioritásaihoz, és addig nem számíthatnak találkozóra a házelnökkel, amíg ez a helyzet – mondta az üggyel kapcsolatban McCarthy szóvivője.
Az illegális külföldiek amnesztiája kritikus fontosságú a törvényjavaslatot benyújtó Maria Salazar képviselő támogatói számára, akik között építési vállalkozók is vannak. Ők több lakásépítést szeretnének, és ott vannak a Wall Streethez kötődő pénzügyi cégek is, amelyek fogyasztói bázisuk növelésére és a külföldi munkavállalók beáramlására összpontosítanak.
Eközben folyamatosan érkeznek a bevándorlók az Amerikai Egyesült Államokba, már nem tudnak velük mit kezdeni az illetékesek. Megdöbbentő felvételek árulkodnak arról, hogy Chicagóban például egy rendőrőrs előcsarnoka tele van matracokkal és migránsokkal, miközben a város továbbra is azon fáradozik, hogy valamilyen módon elhelyezze az oda érkező több száz bevándorlót.
A chicagói tisztviselők azt mondták, nem engedhetik meg maguknak, hogy szállodai szobákat béreljenek a városukba érkezett több mint nyolcezer migránsnak, és több szövetségi forrást szorgalmaztak a költségek fedezésére. A rendelkezésre álló menedékhelyek hiánya miatt a migránsok egy része így a rendőrséghez fordult biztonságos szállásért.
Chicago egyike azon számos demokrata vezetésű városnak, ahova a déli államok buszokkal szállítják a migránsokat, ahogy az Egyesült Államok és Mexikó határán egyre súlyosabbá válik a válság.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!