Orbán Viktor ezen a pódiumbeszélgetésen is levezette, hogy a kormány álláspontja világos, döntései pedig következetesek voltak e téren az elmúlt másfél évtizedben. Itt érdemes visszagondolni Orbán 2016-os évértékelőjére, a boldog békeidőkből. Ő már akkor előrevetítette egy új világfelfordulás rémét, és kijelentette, hogy „a magyarok csak akkor lehetnek függetlenek, akkor élhetnek szabadságban, ha egyik nagyhatalom sem az ellenségünk, pontosabban, ha mindhárom egyszerre érdekelt Magyarország függetlenségé­ben és gazdasági fejlődésében. […] A magyar külpolitika vastörvénye, hogy mi, magyarok a békében vagyunk érdekeltek.” 

A miniszterelnök Győrben lesújtó állásfoglalással vezette fel a helyzetet: „Kísértetiesen ugyanazokat a jeleket látom, mint amit a történetírók följegyeztek az elmúlt évszázad során az első világháborút megelőzően”. Így folytatta: „Van egy háború Oroszország és Ukrajna között, ez jelenthet-e háborús fenyegetést a mi életünkre? A válaszom igen. A második kérdés úgy hangzik, hogy van-e esélye Magyarországnak arra, hogy békét teremtsen? A válaszom: nincs. Magyarország hozzájárulhat a béketeremtéshez, jó eszköz lehet, de azt gondolni, hogy mi békét tudunk teremteni, az nem felel meg a realitásoknak. […] A harmadik kérdés, hogy ha ez így áll, és az európaiak mégsem térnek józan észre, akkor ki tudunk-e maradni? Ez az a kérdés, amiért én fekszem, meg kelek. A történelmi tapasztalat az, hogy a magyarok kétszer is ki akartak maradni a nagy európai háborúból. Nem sikerült. A kérdés pedig, hogy ha arra fordulnak a dolgok, amelyre sajnos fordulhatnak, ki tudunk-e maradni? Elég erősek vagyunk-e ehhez? Elég okosak va­gyunk-e? Elég jó vezetőink vannak-e? Elég függetlenek vagyunk-e Brüsszeltől? Van-e elég tartásunk a németekkel szemben?”

A napokban tettem szert Hegedűs Loránt Harc a magyar igazságért című esszékötetére, 1926-ból. Hegedűs 1920-tól két éven át Magyarország pénzügyminisztereként dolgozott, s tagja volt a trianoni diktátum aláírására kiküldött delegációnak. Remek angol kapcsolatait kihasználva minden erejével igyekezett megértetni a gőgös fejekkel, hogy Tisza István és a magyar kormány ki akart maradni az első világháborúból, határozottan ellenezte Szerbia lerohanását. Erre, mint Tisza és Wekerle Sándor miniszterelnök korábbi közeli munkatársa, számos bizonyítékot felhozott, persze – mint tudjuk – sikertelenül. Trianon után tovább küzdött az igazságtételért. A világtörténet kilakoltatása című írásában pedig megjósolta Európai mai végzetét. 

Így írt:

„Ez az Európa, amelyet Anglia és Oroszország már elhagytak, megérdemelte sorsát. Egy földrész, amely belső ügyeit nem tudja másképp elintézni, minthogy tízmillió embert megöl csak harctéren, ami azt jelenti, hogy ha a szobámban a halottak végig mennének, hét és fél esztendeig tartana zárt sorokban felvonulásuk, egy földrész, ahol tízmilliónál több nő nem tud becsületesen anyává lenni, mert az élettársát felnégyelték, mérges gázzal megfojtották, vagy a flandriai zsilipek kinyitásakor iszapba fullasztották, egy földrész, amely ellopta fiatalságának tavaszát, egy földrész, ahol a vakok, csonka-bonkák és idegbetegek hurcolják egymást fetrengő kínokban, egy földrész, amely majdnem egész aranykészletét átküldte a tengerentúlra, hol csak a széltolók (schieberek) tudtak meggazdagodni: ez a földrész örökre elvesztette azt a jogát, hogy az emberiséget vezesse, és süllyed lefelé, mint ahogy már száz évek óta mérik geológusok a normandiai partok lassú süllyedését.

Az egyik bizonyíték, amelyről, úgy látszik, tökéletesen megfeledkeztünk, nagyon különös. Nekünk hadat üzent egy óriási birodalom, több százmillió lakossal és soha velünk békét nem kötött. […] Méltóztassék megnézni akár a versaillesi, akár a trianoni szerződést: Kína azt nem írta alá, mert a párisi tárgyalások alatt a kínai küldöttség úgy megundorodott az európai civilizációtól, hogy hazament. […] A második bizonyíték még kézzelfoghatóbb: a dollár uralkodik mindenek felett. […] Európát a dollár lassan érdekeltségi szakaszokra fogja felosztani s annyi beleszólásunk lesz a világtörténetbe, mint ma Ninivének és Karthagónak.

Harmadik bizonyítékom lelkem szerint a legerősebb, s ez a következő: Több mint harminc ország verekedett a világháborúban, némelyik akart háborút, a másikat beleheccelték. A harminc között egyetlenegy volt, amelynek kormánya tiltakozott a háború ellen; és mikor békét kötöttek, ezt az egyetlenegy országot büntették meg a legirtózatosabban. Ez az ország Magyarország volt.”

Most, amikor a szemünk láttára ismétlődnek meg a XX. század elejének baljós eseményei, ne veszítsük el az eszünket és ne hagyjuk, hogy elsüllyedjünk ebben a rémes, európai mocsárban!