A Wagner-csoportot már le is cserélték az ukrajnai fronton

A Wagner-csoport nem veszített a lendületéből, inkább csak átcsoportosítja magát Belaruszba – közölte egy hírszerzési szakértő.

Magyar Nemzet
2023. 07. 05. 9:24
null
RUSSIA-UKRAINE-CONFLICT-WAGNER Fotó: ROMAN ROMOKHOV
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Mások mellett a Redut, az E.N.O.T és a Slavonic Corps zsoldosai már át is vették a Wagner helyét az ukrajnai háborúban” – hívta fel a figyelmet a New York Post amerikai napilap katonai jelentésekre hivatkozva. Mint kiemelik, az orosz magánhadsereg, a Wagner-csoport június végi, az orosz felsővezetés ellen intézett sikertelen lázadását követően Belaruszba „menekült”, ám a katonák helyét más zsoldosok hamar elfoglalták.

Bár Oroszországban törvény tiltja a magánhadseregek jelenlétét, köztudott azok összefonódása a Kreml vezetésével. Sőt nemrég maga Vlagyimir Putyin orosz elnök ismerte el, hogy a Wagner-csoport fenntartását teljes mértékben az állam biztosította.

Ez az amerikai katonai akadémia, a West Point szerint azért is lényeges, mert amikor 2018-ban Szíriában a Wagner amerikai erőket támadott meg, Moszkva tagadta, hogy tudomása lenne a zsoldosok akcióiról. Később a Kreml azt is állította, hogy nem létezik katonai magáncég Oroszországban.

Mégis, az olyan államközeli cégek, mint a Lukoil vagy a Gazprom is rendelkeznek katonai magáncégekkel (PMC), amelyeket eredetileg olajmezőik és létesítményeik védelmében hoztak létre, ám a háború kirobbanásával ezeket is bevetették a fronton. A Gazprom magánhadserege, a Potok korábban az ukrajnai harctér rossz körülményeire is panaszkodott.

Azonban, amint arra az El País spanyol lap felhívja a figyelmet, az orosz vezetés most mintegy harminc orosz PMC legalizálásán dolgozik.

Körülbelül harminc orosz félkatonai csoport, ötszáztól tízezres létszámig működik különböző országokban. Ezek közül mintegy húsz harcol az ukrajnai háborúban

– írta a lap, hozzátéve, hogy az orosz büntető törvénykönyv 359. cikke szerint mindez tiltott tevékenység.

 

Redut

Az orosz híradások szerint a Redut – amely az egyik legjelentősebb magánhadsereg az országban – az elsők között lépett be az ukrajnai konfliktusba. A Redut katonái korábban Szíriában is tevékenykedtek, ám az ukrajnai konfliktus sem idegen a számukra, egy harkivi ukrán szervezet őket is háborús bűnökért ítélte el az ukrajnai invázióban vállalt szerepük miatt. Sőt egy ukrán bíróság a múlt héten három Redut-zsoldost ítélt el a háborúban betöltött szerepük miatt.

Az országban elkövetett háborús bűnöket dokumentáló Human Rights in Ukraine nonprofit szervezet szerint a Redutot az orosz védelmi minisztérium irányítja, a fizetések azonban Vlagyimir Putyin orosz elnökhöz kötődő oligarcháktól származhatnak – írta a New York Post.

 

E.N.O.T.

Az E.N.O.T.-csoport, amely az Egyesült Népi Közösségi Társulás orosz megfelelőjének rövidítése, 2011-ben alakult, dedikáltan azért, hogy az ukrajnai Donbasz régióban szervezzen milíciákat. A csoport korábban Szíriában is tevékenykedett, sőt az a hír terjengett róla, hogy Oroszországból, Montenegróból és Szerbiából származó gyermekkatonákat is bevetett.

 

Slavonic Corps

A Slavonic Corpsot 2013-ban hozta létre Hongkongban egy másik PMC (Moran Security Group) két korábbi tagja. A zsoldoscsoport ugyancsak Szíriában harcolt, feladatuk az olajlétesítmények visszaszerzése volt az Iszlám Államtól (ISIS). A stratégiai és nemzetközi tanulmányok központja (CSIS) szerint a szíriai állam logisztikai hálózatára szorult csoport az elavult fegyverei miatt vereséggel zárta az akciót, sőt Oroszországba visszatérve fel is oszlatták azt. Most a Wagner miatt lehetséges, hogy a szervezetet vagy annak egy utódját újra életre keltik.

 

Megmaradt a Wagner dominanciája

– Még Prigozsin múlt havi, Putyin elleni lázadási kísérlete után is a Wagner-csoport marad Oroszország domináns zsoldosereje – mondta Rebekah Koffler hírszerzési szakértő. A The Postnak nyilatkozva hozzátette: a Wagner-csoport nem veszített a lendületéből, inkább csak átcsoportosítja magát Belaruszba.

Szerinte mindezt az is alátámasztja, hogy a Wagner kiképzőtábort állít fel egy használaton kívüli katonai bázison, amelyet Aljakszandr Lukasenka belarusz elnök ajánlott fel nekik. 

Koffler úgy véli, hogy a június 24-i puccskísérlet egy hamis zászlós művelet volt, amely lehetővé tette Putyin számára, hogy még jobban megszilárdítsa hatalmát.

Más szakértők ezzel nem értenek egyet, szerintük az orosz elnök inkább csak veszített a Wagner lázadásával, hiszen az megmutatta az orosz vezetéssel szembeni elégedetlenséget, a nép támogatásának az elmaradását, sőt a rendőrség és katonaság tehetetlenségét is, miközben az ukrajnai fronton katonákat veszítenek el.

Igaz, a Wagner dominanciája Afrikában és Szíriában továbbra is megkérdőjelezhetetlen az orosz PMC-k körében.

Borítókép: A Wagner-csoport katonái Rosztov-na-Donu városában Oroszországban, az orosz vezetés megdöntéséért indulva 2023. június 24-én (Fotó: AFP/Roman Romokhov)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.