Erdogan a múlt heti vilniusi NATO-csúcs végén jelentette be, hogy a parlament őszi ülésszakának kezdetekor terjeszti az ankarai törvényhozás elé Svédország NATO-csatlakozásának ratifikációját. A török elnök akkor azt is elmondta, hogy egy új megállapodás értelmében Svédország Törökország európai uniós csatlakozását illetően a vámunió frissítését és a schengeni vízummentesség ügyét is aktívan támogatni fogja.
Mindazonáltal Ankara – miként korábban – továbbra is elvárja, hogy a skandináv ország lépjen fel határozottabban a terrorizmus, különösképp a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) terrorszervezet ott élő tagjai ellen. Törökország egyúttal számos PKK-tag kiadatását is követeli. A PKK 1984 óta fegyveres felkelést folytat Délkelet-Törökországban a helyi kurd kisebbség függetlenségéért. A több évtizedes konfliktusban emberek tízezrei vesztették életüket. A PKK-t Törökország mellett az Európai Unió és az Egyesült Államok is terrorszervezetként tartja nyilván.
Borítókép: A török elnöki sajtóiroda által közreadott képen Recep Tayyip Erdogan török államfő beszél, miután aláírta a választásokra vonatkozó dokumentumokat az ankarai elnöki palotában rendezett sajtótájékoztatón 2023. március 10-én (Fotó: MTI/EPA/Török elnöki sajtóiroda)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!