A sivatag semmihez sem hasonlítható. Nem olyan, mint a Szahara, ahol homokdűnék vándorolnak, és az életnek csírája se látható. Közép-Kazahsztán sivatagja teljesen lapos. A nagyon csenevész bokrok között azonban kisárgállik a homok, s lehet tudni, hogy ez lényegében végtelen.
Bármeddig nézünk, csak az üres pusztaság látható, azon túl pedig feltehetően ugyanúgy nincs semmi, csak ez a vigasztalan, de épp ezért nagyon békés vidék.
Itt nem él senki, még nomád pásztorok sem, csak egy-egy vasúti jelzőponton látni embereket, akik karbantartással foglalkoznak. Nekik vannak tevéik, elkerített karámban. De a pusztára is kicsapják őket, a vasúti sín mellett egyre-másra feltűnnek a tevék. Errefelé nagyjából olyan izgalmas, mint nálunk az őzike, de a kazahok is megbámulják a kicsit mesebeli állatot, azok, akik ritkán lépnek ki modern városaikból.
A teve nagyon hasznos, erős, kevéssel is beéri, s van olyan népszerű, mint a Toyota Land Cruiser. Méltóságteljes, óriási állat, az ősei a civilizációt építették, összekötötték a nagy Keletet a gazdag Nyugattal, a mai fiatalok pedig ma is húzzák az igát, nem szorította ki őket a motorizáció.
A mi nagyapáink egykor testvérek voltak – mondja egy idős úr a vonatablakon kibámulva, félig oroszul, félig németül. Utóbbi tudását Németországban szedte fel, ahová nem turistaként utazott. Mivel feltehetően az én nagyapám az ő alakulatát lőtte Magyarországon, úgy vélem, jobb a nagypapás ügyet visszavezetni az ősökig, amikor talán valóban volt kapcsolat a kazahok és a magyarok között. Sose fogjuk megtudni az igazságot, de nem is az számít, hanem amit az emberek gondolnak róla.
Márpedig Kazahsztán-szerte az az általános nézet, hogy ha nem is testvérek, de azért unokatestvérek vagyunk, távol-nyugati pusztai lovasok, akik a zöldellő Európában telepedtek le.
A kipcsakok lehetnek ugyan a liberális sajtó állandó élcelődésének tárgyai, de ez itt halálosan komoly. Kazahsztánban ma is létezik a törzsi társadalom, számon tartják a klánokat, házasságokat tud megakadályozni, ha túl közel van egymáshoz – akár tudatilag – két család. A magyar szó itt varázslat. A kipcsakok egy létező törzs, amelynek tagjai a mi rokonainknak tartják magukat. Ha pedig annak tartják, akkor – ellenkező bizonyítékok híján – csakis az számít, hogy így érzik. Kicsit úgy tűnik, ilyenek lehettünk volna mi is, ha nem megyünk nyugatra, mint ők. Van valami nagyon ismerős a kazah viselkedésben, abban az őszinte nyitottságban, kíváncsiságban, ahogy az idegenhez fordulnak, aki annyira azért nem idegen. Persze mongolos, ázsiai arcok néznek rám, de ez is talán későbbi hatás, nem a régi, ősi kapcsolat idejéből ered. Ugyan, ez Dzsingisz kán!
A régi kazahok talán sokkal jobban hasonlítottak rád, aztán a mongolok mindenkit megöltek
– véli aktobei barátom, s talán igaza is lehet.
