– Milyen élethelyzetekre jelenthet megoldást az Otthon start?
– Ahogy említettem, elsősorban a fiatalokat célozzuk, de nem kizárólagosan. Azt látjuk, hogy a fiatalok jelentős része a mostani ár- és kamatkörnyezetben vagy a szülői házba, vagy egy albérletbe szorul, ahonnan nem tudnak kitörni. Az albérleti lét azért sem jó, mert emiatt kitolódik a családalapítás és a gyermekvállalás ideje. Emellett a függőségi léttel nem kap teret az a minden szilárd társadalom számára kiemelkedő fontosságú polgári mentalitás, ami az önálló tulajdon köré épülő felelősségvállaláson alapszik.
Az Otthon start ezért a középosztályosodás és a polgárosodás programja is.
Ezzel a támogatással néhány éven belül sok tízezren, sőt sok százezren válhatnak sodródó, albérletben élő, életcélt kereső fiatalból magabíró, kötelezettséget vállaló, felelősségteljes, tudatos tulajdonossá.
– Hogyan illik ez a kormány filozófiájába?
– A program nem csak társadalmi és gazdasági problémákra válasz. Ez a polgári Magyarország, a magyar középosztály kiszélesítésének és megerősítésének programja. Szervesen illeszkedik abba a kormányzati filozófiába, amit az egymillió új munkahely létrehozása, a munkaalapú társadalom elérése jelent. Egymillióval többen dolgoznak ma Magyarországon, mint 2010-ben, a szegénységben élők száma pedig éppen egymillió fővel, harmadával csökkent. Ez történelmi eredmény, melyeket nem szociális felzárkóztató programokkal, hanem munkahelyekkel és a munkát támogató adórendszerrel értük el. No meg persze a magyar emberek szorgalma révén.
Folytatjuk a középosztály építését, amit nem függőségi viszonyt okozó bérlakásprogramon, hanem lakástulajdonszerzést adó első lakásprogramon keresztül viszünk tovább.
Az Otthon start így illeszkedik a nagy országépítés programjába.

– Melyek az Otthon start hitel felvételének feltételei?
– Az akár 25 éves futamidejű, fix három százalékos hitel felvételéhez szükséges a büntetlen előélet, a köztartozás-mentesség, illetve a tb-jogviszony megléte, valamint a bank elvárja az önálló kereseti képességet. Az jogosult a hitelfelvételre, akinek nincs és az elmúlt tíz évben nem volt belterületi ingatlana. Ennek sok egykori devizahiteles örül, akinek korábban volt ingatlana, de elvesztette azt. Erre tudatosan figyeltünk. Ezt a főszabályt egészíti ki két fontosabb kivételszabály. Sokszor előfordul, hogy valakinek van egy kisebb értékű ingatlana, amelyben tulajdonos, például öröklés útján. Mi ezt a határt 15 millió forintban húztuk meg. Úgy éreztük, az a méltányos, hogy annak, aki ilyen helyzetben van, nyissuk meg a programban való részvétel lehetőségét, ezzel is több tízezer embernek segítve. A másik kivételszabály az ötvenszázalékos tulajdoni hányad: akinek van ilyen arányú tulajdona, az szintén jogosult részt venni a programban. Szintén sok olyan élethelyzet fordulhat elő, amikor van egy ilyen tulajdonhányad, de azzal még a résztulajdonos nem tudja használni vagy eladni az ingatlanát. Mi őket is beemeltük a programba.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!