Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke háborút hirdetett az embercsempészek, a bűnbandák és a kábítószer-kereskedők ellen. Nem csoda, hiszen Nyugat-Európában évtizedek óta nem látott mértékű a drogbiznisz, erre már a belga igazságügyi miniszter is felhívta a figyelmet – számol be róla a V4NA nemzetközi hírügynökség.
– A kábítószer-kereskedelem még a terrorizmusnál is nagyobb kihívást jelent Belgiumban – jelentette ki Vincent Van Quickenborne, aki felszólította az Európai Uniót, hogy gyorsítsa fel a nemzetközi együttműködést a külföldön rejtőzködő drogbárók elfogása érdekében.
A tárcavezető a Financial Timesnak elmondta, hogy az EU-nak közös kiadatási megállapodásokra és a kikötők közötti fokozott együttműködésre van szüksége a nemzetközi kábítószer-kereskedő hálózatok elleni küzdelemhez. Belgium Antwerpen kikötővárosa a legnagyobb kokaincsempész-központ Európában, a vámhatóságok szerint tavaly rekordmennyiségű, csaknem 110 tonna kokaint foglaltak le, ami 2021-ben mintegy 90 tonna, 2020-ban pedig 66 tonna volt.
Ami hét-nyolc évvel ezelőtt az iszlamista terrorizmus elleni harc volt, az ma már a szervezett bűnözés elleni harc – mondta Van Quickenborne, hozzátéve, hogy a nagyságrend még nagyobb, mint a terrorizmus, mivel Európa-szerte több százezer ember vére tapad a kezükhöz. Hozzátette, hogy Brüsszel crack-járvánnyal küzd.
Ha mindez nem lenne elég, a Kábítószer és Kábítószer-függőség Európai Megfigyelőközpontjának (EMCDDA) – ami az Európai Bizottsággal együttműködő európai ügynökség – legutóbbi jelentéséből kiderült, hogy a Captagon nevű tiltott kábítószert, amely Bassár Aszad szíriai elnök rezsimjének javát szolgálja, Európán keresztül szállítják a Közel-Keletre.
Belgiumban 2023 első fél évében 21 százalékkal nőtt a lefoglalt kokain mennyisége 2022 azonos időszakához képest, és a vámhatóságok újabb rekordévre számítanak.
Antwerpen egyfajta csomópont, ami egyrészt annak köszönhető, hogy a város kiterjedt, így nehezen ellenőrizhető, másrészt pedig annak, hogy nagy mennyiségű konténerszállítmány érkezik Latin-Amerikából, ahol az elmúlt hét évben megnőtt a kokaintermelés.