Sajtóértesülések szerint a napirendi pontok egyike az lehetett, hogy a két ország fegyverüzletének részeként Észak-Korea támogatja szövetségesét az ukrajnai harcokban.
Később Gyenisz Manturov miniszterelnök-helyettes társaságában Komszomolszk-na-Amure városban katonai és polgári repülőgépgyárakat keresett fel. Ezután Vlagyivosztokba utazott, ahol Szergej Sojgu védelmi miniszter katonai repülőgépek mellett megmutatta neki a Kinzsal hiperszonikus rakétát.
Szergej Lavrov egyébként arra is kitért, hogy provokációk azok a kísérletek, amelyek Iránt hibáztatják a gázai válságért. A moszkvai diplomácia vezetője szerint az orosz fél számít az izraeli-palesztin konfliktus rendezéséről szóló konzultációk folytatására, amelyek egy része a következő napokban várható.
Abból indulok ki, hogy az érintett országok konzultációi mindenképpen folytatódnak. Egyiptom kezdeményezéseket mutat. Mindannyian a feszültség csökkentését szeretnénk a Gázai övezetben. Az elkövetkező napokban lesznek olyan megbeszélések, amelyek során kiderül, hogy mennyire reális erre számítani
– tette hozzá.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!