Venezuela tengerparti Vargas (ma La Guaira) tartományának lakói hozzá voltak szokva a heves esőzésekhez és az azokat követő áradásokhoz. 1999 decemberében azonban már ők is aggodalmasan kémlelték az eget, miután
egy hónapja gyakorlatilag folyamatosan zuhogott.
A központi kormányzat a néhány hónapja hatalmon lévő Hugo Chavez elnök vezetésével egy alkotmánymódosító népszavazás előkészítésével volt elfoglalva, és nem rendelték el a tartomány lakóinak evakuálását. A vargasiak pedig úgy vélték, az a legjobb, ha az otthonukban próbálják átvészelni az áradat végét.
Mint kiderült, ez óriási hiba volt.
December 14-én, zsinórban a 37. esős napon, a helyzet ahelyett, hogy javult volna, tovább súlyosbodott. Heves vihar érte el a régiót, és a már amúgy is teljesen átázott talajra három nap leforgása alatt csaknem egyévnyi csapadékmennyiség hullott. Ennek hatására győzött a fizika: a hegyek oldaláról a talaj a sűrűn lakott tengerparti sáv felé csúszott, magával sodorva mindent és mindenkit, aki az útjába került.
Az utca folyóvá vált. Hatalmas volt, vízzel, sárral, ágakkal és kövekkel. Azt hittem, itt a vég, de szerencsére sikerült elmenekülnünk, és néhány hónap múlva visszajöttünk, hogy újjáépítsük
– emlékezett vissza egy nő néhány évvel a tragédia után.
Legalább húszezer otthon semmisült meg, az anyagi kár mértékét három milliárd dollárnál is többre taksálták. A túlélők a közeli fővárosban, Caracasban próbáltak menedéket keresni.
Csak magam mögött akarom hagyni ezt a poklot
– mondta egyikük, amikor megérkezett a fővárosba.
A pusztítás mértékéről csak becslések állnak rendelkezésre. Ezek szerint harmincezer ember veszhetett oda, de közülük csupán ezer áldozat holttestét sikerült megtalálni.
A többieket örökre maga alá temette az iszap vagy a tengerbe sodorta az áradás.
Borítókép: Az áradás áldozatainak koporsói (Fotó: AFP/Jorge Uzon)
