Erős földrengés, brutális földcsuszamlás Kínában

Erős, 7-es magnitúdójú földrengés rázta meg a kínai Hszincsiang-Ujgur Autonóm Terület Vusi megyéjének Akszu nevű prefektúráját helyi idő szerint keddre virradóra – közölte a kínai földrengéskutató hálózatok központja (CENC).

Forrás: MTI2024. 01. 23. 6:44
földrengés Fotó: pexels
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A CENC szerint 22 kilométeres mélységben volt a földmozgás fészke.

A Német Földtudományi Központ (GFZ) és az Európai Mediterrán Szeizmológiai Központ (EMSC) 7,01-es erősségű és 9-10 kilométeres mélységű földmozgásról számolt be.

A kínai hatóságok időközben közölték, hogy előzetes jelentések szerint nem voltak áldozatok, ugyanakkor két összedőlt lakóépületről és istállókról, valamint az áramszolgáltatás ideiglenes megszakadásáról érkeztek jelentések. Az epicentrum Vusi megye székhelyétől 50 kilométerre volt Kína Kirgizisztánnal határos hegyvidéki térségében. Húsz kilométeres körzetben mindössze öt falu található.

A földrengést és a nagyjából fél órával későbbi utórengéseket a környező országokban, így Kazahsztánban, Üzbegisztánban és Kirgizisztánban is érezték.

A 270 kilométerre északnyugatra található Almatiban a lakosok ijedtükben kiszaladtak az épületekből, és sokan még pizsamában és papucsban a fagyos időben az utcákon gyülekeztek.

A kazah, üzbég, illetve kirgiz katasztrófavédelmi hatóságok legfrissebb jelentései szerint Almatiban 5-ös, Taskentben 3-as, Biskekben pedig 4-5-ös erősségűnek érzékelték a földlökéseket.

Daulet Szarszenbajev, a kazah földtani megfigyelő- és tudományos kutatóközpont igazgatója szerint több mint tíz utórengést regisztráltak.

A szeizmológiai események kihunyófélben vannak, nincs ok a pánikra

− mondta hozzátéve, hogy „erős, pusztító földrengés a közeljövőben nem várható.”

Az igazgató hangsúlyozta, hogy a földrengést gyakorlatilag Közép-Ázsia minden országában és Azerbajdzsánban is érezték.

Boobek Azsikejev, a kirgiz rendkívüli helyzetek minisztere éjszaka közölte, hogy eddig nem kaptak jelentéseket áldozatokról, vagy károkról. Kazahsztánból sem érkeztek egyelőre ilyen értesülések.

Többen meghaltak egy földcsuszamlásban

Legalább 11 ember meghalt egy távoli hegyvidéket sújtó földcsuszamlásban Délnyugat-Kínában - közölték kedden a hatóságok. Legkevesebb két túlélőt kimentettek – tették hozzá a hatóságok. A Yunnan tartományban történt földcsuszamlás hétfő hajnalban mintegy 47 embert temetett el a hatóságok szerint. A mentőalakulatok fagyos hőmérséklet ellenére mentettek.

 

Borítókép: Illusztráció (Forrás: Pexels)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.