Magyar iskolásokat is súlyosan megfenyegettek az iszlamisták

Bombariadó volt több iskolában.

Forrás: Mandiner2024. 05. 07. 11:14
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Pozsony megyében a Malackai, Szenci és Bazini járás iskoláiban jelentettek bombariadót – tájékoztatott a Pozsonyi Megyei Rendőrség szóvivője, Silvia Simková, amelyről a Mandiner számolt be. A lap hozzátette:

A Ma7 arról számolt be, hogy szülői bejelentések alapján bombariadó miatt kiürítették a jókai, nádszegi, zsigárdi és hidaskürti iskolákat is.

A lap régiós tudósítójának értesülései szerint a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) is kint van a helyszínen, jelenleg a felső- és alsószeli iskolákat vizsgálják át, a Galántai járásban több iskolát evakuálták, a gyerekek egyelőre kint vannak az iskolaudvarokon.

Értesülések szerint az iskolákba az alábbi szlovák nyelven írt e-maileket juttatták el:

A városaitokban a mudzsáhidok megölnek benneteket, bárhol is vagytok. Az iskola területén bomba van. A fájdalmas vég utolér benneteket. Harcosaink jó céllal érkeztek, hogy elhozzák nektek az iszlám vallást. Végeredményben az üdvösség az iszlámban van, nem a ti hamis vallásaitokban. Amikor a testvéreink a rendszer miatt menekültek, ti lezártátok a határaitokat. Azt gondoltátok, hogy ez megvéd benneteket a teremtőtökkel való találkozástól?

A fenyegetők végül leszögezték, hogy mindenkit megölnek, aki agresszióval lép fel ellenük.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Pexels)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.