Következő mérkőzések
Spanyolország
21:002024. július 09.
Franciaország
Hollandia
21:002024. július 10.
Anglia

Egyre több párt számára csábító a Patrióták Európáért szövetség

Széles körű támogatottsága van a pártszövetségnek. Többen is fontolgatják a csatlakozást.

Forrás: Brussels Signal2024. 07. 05. 11:27
KICKL, Herbert; ORBÁN Viktor; BABIS, Andrej
Orbán Viktor Bécsben - új európai politikai együttműködést jelentettek be Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A július 3-án tartott ülésükön úgy tűnt, hogy az Európai Konzervatívok és Reformerek egyes tagjai számára – különösen a lengyel Jog és Igazságosság párt (PiS) számottevő részének – csábító az új Patrióták Európáért csoport, közölte a Brussels Signal. Ez komoly csapás lehetett volna az ECR számára, amely a júniusi EP-választás után 84 mandátumot szerzett meg, és jelenleg a harmadik legnagyobb parlamenti frakció, megelőzve a Renew-t.

Július 3-án este, egy második ülést követően az ECR bejelentette, hogy végül is minden tag marad. Legalábbis egyelőre.

Az ECR egyik bennfentese a Brussels Signalnak elmondta, hogy a tárgyalóasztalnál lezajlott vita a lengyelek számára a tárgyalási képességük növelését szolgálhatta. Egy másik forrás szerint a lengyelek ténylegesen megosztottak, és egy jelentős részük a Patrióták Európáért pártszövetséghez húzna. A forrás szerint azonban most még a szűk többség úgy érezte, hogy a jövő évi lengyel elnökválasztás előtt jobb lenne az ECR-ben maradni. Mateusz Morawiecki a vezetői pozíció megtartását tartja szem előtt, és ő és szövetségesei állítólag nem akarják, hogy jobbra tolódjanak.

A forrás szerint azonban egy jelentős kisebbség inkább jobbra mozdulna el, mint hogy Von der Leyent támogassa. 

Mint arról korábban beszámoltunk, amióta az Orbán Viktor, Herbert Kickl és Andrej Babis által megalakított jobboldali Patrióták Európáért pártszövetség megjelent a politikai térképen, az európai pártok sorra jelentik be csatlakozási szándékukat. Elsőként a portugál Chega nyilvánította ki csatlakozási szándékát, de több más pártról is megjelentek hírek, hogy belépnének a szövetségbe.

Lapunk azt is megírta, hogy a Patrióták Európáért pártszövetséget azért hozták létre, hogy az európai emberek akaratának érvényt tudjanak szerezni. Menczer Tamás, a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója kiemelte: elegük van az európai embereknek abból, hogy a brüsszeli rossz döntések árát szó szerint és átvitt értelemben is ők fizetik meg. A változás az európai választások után meg is történhetett volna, ha a háborúpárti Néppárt Manfred Weber vezetésével azt el nem csalta volna.

Magukat jobboldalinak hazudták, begyűjtötték a jobboldali szavazatok egy részét és aztán nem a jobboldali pártokkal és politikusokkal működtek együtt hanem a balliberális oldallal és azt mondták, hogy minden marad úgy, ahogy eddig volt

– tette hozzá Menczer.

Borítókép: A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke (jobbra), Herbert Kickl, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) elnöke (középen) és Andrej Babis korábbi cseh kormányfő, az Elégedetlen Polgárok Akciója (ANO) párt elnöke, miután aláírták a Patrióta kiáltvány az európai jövőért című közös nyilatkozatot Bécsben 2024. június 30-án (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.