Ursula von der Leyen jövőjéről az Európai Bizottság elnökeként július 18-án, csütörtökön születik döntés, közölte a Politico.
Ekkor döntenek Ursula von der Leyen sorsáról
A jövő heti strasbourgi plenáris ülés alkalmával arról is döntenek, hogy Ursula von der Leyen hivatalosan is elkezdheti-e a második mandátumát az Európai Bizottság elnökeként.

Ekkor szavaznak az Európai Parlament tagjai arról, hogy kapjon-e második mandátumot. Ehhez háromszázhatvanegy szavazatra van szüksége a hétszázhúsz képviselőből.
Az időpontról a végső döntést az Elnökök Értekezletének (a Parlament legmagasabb rangú tisztviselőinek) ülésén hozták meg.
A jövő heti strasbourgi plenáris ülés napirendje szerint reggel kilenc órakor Ursula von der Leyen nyilatkozatára kerül sor, amelyet tizenegy óráig tartó vita követ. A szavazás egy órakor kezdődik. Miután a képviselők harminc percig papíron szavazhatnak, a szavazatokat megszámolják, majd 14.45 körül kihirdetik.
Ha Ursula von der Leyen nem kap háromszázhatvanegy szavazatot, akkor az EU nemzeti vezetőinek másik jelöltet kell állítaniuk.
Borítókép: Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke az Európai Unió brüsszeli csúcstalálkozóján tartott sajtóértekezleten 2024. június 28-án hajnalban (Fotó: MTI/EPA/Olivier Hoslet)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Egy német iskolában ezentúl kizárólag halal ételeket kínálnak, a sertéshús lekerül az étlapról
Új tanév, új menza – immár csak iszlám előírások szerinti ételek kerülnek az asztalra.

A mindenkori diplomácia feladata a feszültség csökkentése lenne, nem az indulatkeltés
Sándor Fegyir kijelentései újabb vitákat generálnak.

Putyin így akarja tönkretenni Ukrajnát
Ukrajna lassan kiürül.

Súlyos a helyzet a szökőár következtében a Kamcsatka félszigeten
Erős földrengés súlytott.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk