Dornfeld László: A magyar gyógyászati eredmények elismerésének jele a magyar biztosnak szánt portfólió

Várhelyi Olivér, Magyarország biztosjelöltje az egészségügyért és az állatjólét biztosításáért felelős portfóliót kapta. Várhelyi eddig öt éven keresztül a szomszédságpolitika és bővítés területéért volt felelős. Dornfeld László, az Alapjogokért Központ vezető elemzője több lehetséges okot is adott Ursula von der Leyen döntésére.

2024. 09. 24. 7:45
Várhelyi Olivér és Ursula von der Leyen
Várhelyi Olivér és Ursula von der Leyen Fotó: AFP
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Mit takar pontosan az állatjólétért felelős biztos szerepe? 

– Az állatvédelem az EU egyik nagyon régi politikája, és abszolút nem lebecsülendő. Már negyven éve léteznek állatvédelmi szabályok az európai integráció keretein belül, amelyek főként a haszonállatokra vonatkoznak, de védik a laboratóriumi kísérletekhez használt állatokat is, a vadon élőket és a házi kedvenceket. 

Ezen szabályok célja, hogy a haszonállatokat ne ipari, hanem rendezett körülmények között tartsák, amely kihat a belőlük előállított élelmiszerek és javak minőségére is.

Az állatjóléti biztos feladata, hogy ezen szabályok előmozdítását elősegítse, hiszen most is számos kérdés van az európai döntéshozók asztalán, például a tenyészállatok ketrecben tartásának betiltása. 

– Várhelyi Olivér előtt még van egy megmérettetés, a meghallgatás az EP-ben. Korábban volt már rá példa, hogy egyes jelölteknek nem sikerült továbbjutniuk ezen a fázison. Mit gondol, mennyi az esélye annak, hogy Magyarországnak új biztosjelöltet kell állítania?  

– Várhelyi Olivér, úgy gondolom, hogy kiváló szakmai teljesítményt nyújtott az elmúlt öt évben, így, ha kizárólag ez alapján döntenének a képviselők, semmilyen kétség nem merülhetne fel. Persze a világ nem ilyen egyszerű, hiszen a serpenyő másik végében ott vannak a politikai megfontolások is, különösen az, hogy az a magyar kormány jelölte őt biztosnak, amellyel igen viharos az EP többségét adó baloldali-néppárti globalista koalíció viszonya. Mindemellett vannak egyéb olyan megfontolások, amelyek eldönthetik a meghallgatás kimenetelét, így például azok az ügyek, amelyek ráégtek a magyar biztosra, például az ominózus „hány hülye van még itt?” kérdés. Vagy ilyen a palesztin támogatási pénzek befagyasztásának ügye, amely ugyan közös döntés volt, de Von der Leyen és a többi biztos csendben kihátrált mögüle, egyedül Várhelyire hárítva a felelősséget. Ugyanakkor a kisebb presztízzsel bíró portfólió talán kielégítheti a globalisták vérszomját, de jelenleg igen nehéz megjósolni, hogy Várhelyi továbbjut-e a parlamenti meghallgatáson. 

– Elképzelhető az, hogy Várhelyi Olivért a meghallgatások után megfosztják az egészségügyi tárcától, és csak az állatjólétért lesz felelős? 

– Nem kizárható az, hogy az EP megpróbálja tovább szűkíteni a Várhelyinek szánt uniós tárcát, ugyanakkor számomra valószínűbbnek tűnik, hogy ha Magyarországot akarják büntetni a kormány politikája miatt, úgy inkább Várhelyi személyét utasítják el egyszerűen. Ennek a két tárcának a szétválasztása és valamelyik másik biztosnak adása ugyanis újra komoly politikai fejfájást okozna Ursula von der Leyennek, aki már így is nehéz helyzetben van, hogy kellőképpen jutalmazza az őt támogatókat, miközben centralizálja a hatalmat a bizottságon belül. 

Borítókép: Várhelyi Olivér és Ursula von der Leyen (Fotó: AFP)

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.