Szijjártó Péter: Magyarország és Ukrajna is érdekelt a szomszédsági kapcsolatok fejlesztésében

Magyarország és Ukrajna is érdekelt a szomszédsági kapcsolatok fejlesztésében, közös az erre irányuló szándék, a kormány mindent megtesz ennek érdekében, de elvárja Kijevtől a magyar nemzeti közösség jogainak helyreállítását – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.

Forrás: MTI2024. 09. 30. 16:46
SZIBIHA, Andrij; SZIJJÁRTÓ Péter
Szijjártó Péter ukrán hivatali partnerével tárgyalt Fotó: Hegedüs Róbert
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Magyarország készen áll a határkeresztező infrastruktúra fejlesztésére. Jó hír, hogy az idei évben egy új határátkelőhelyet tudunk nyitni Nagyhódos és Nagypalád között. Készen állunk a beregsurányi határátkelő kapacitásának növeléséhez szükséges munkák elvégzésére. Készen állunk az új Tisza-híd megépítésére. A kormány pénzügyi támogatásával majd ötvenmilliárd forintból jött létre az a nagy átrakóállomás Fényeslitkénél, ahol évi egymillió konténeregységnek megfelelő árut lehet átpakolni, és ahol évente egy-, illetve hárommillió tonnányi gabona és étolaj átrakására nyílik lehetőség” – sorolta.

„És megerősítettem azt is, hogy továbbra is készen állunk arra, hogy határmenti vállalkozásfejlesztési övezetet hozzunk létre a magyar–ukrán határnál” – hangsúlyozta.

A miniszter végül érintette a vitás ügyeket is, és kijelentette, hogy a magyar–ukrán együttműködésnek, kapcsolatnak a kölcsönös jó szándékon, kölcsönös tiszteleten és kölcsönös jóindulaton kell alapulnia.

Ezért tisztelettel, de elvárjuk Ukrajnától azt, hogy a magyar nemzeti közösség jogait állítsa helyre az anyanyelvhez való hozzáférés tekintetében, az oktatás, a kultúra, közigazgatás területén 

– mondta.

„Erre vonatkozólag tizenegy pontos megoldási javaslatot terjesztettünk Ukrajna kormánya elé. Ennek megvitatására munkacsoportok jöttek létre, amelyek működésének felgyorsításában állapodtunk meg” – fűzte hozzá.

A miniszter arra kérte hivatali partnerét, hogy ahogyan Magyarország is biztosítja az energiaszállítások teljes kapacitását Ukrajnába irányulóan, úgy Kijev is tartózkodjon a jövőben az egyoldalú, hirtelen lépésektől, amelyek veszélybe sodorhatják hazánk ellátását.

„És kértem azt is a miniszter úrtól, hogy az Ukrajnában működő magyar vállalatok esetében ne kerüljön sor negatív diszkriminációra” – közölte.

A találkozónk arról győzött meg, hogy joggal reménykedhetünk abban, hogy a szándék a szomszédsági kapcsolatok fejlesztésére kölcsönös, közös, hogy ezen szomszédi kapcsolatok egy idő után jószomszédi kapcsolatokká tudnak alakulni. Magyarország ebben érdekelt, és a magyar kormány részéről mindent meg is teszünk ennek érdekében 

– összegzett.

Borítókép: 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.