Sulyok Tamás: A vajdasági magyar közösség évek óta megbecsülésnek örvend Szerbiában

A VMSZ vezetőivel találkozott Palicson a magyar köztársasági elnök. Sulyok Tamás a vajdasági magyarság helyzetéről, eredményeiről, s kihívásairól egyeztetett. Az elnök kijelentette: Magyarországról Szerbiára nemcsak stratégiai partnerként, hanem őszinte barátként is tekintünk.

2024. 10. 27. 19:36
Sulyok Tamás köztársasági elnök (J) és Pásztor Bálint (B), a VMSZ elnöke Palicson (Fotó: Csudai Sándor)
Sulyok Tamás köztársasági elnök (J) és Pásztor Bálint (B), a VMSZ elnöke Palicson (Fotó: Csudai Sándor)
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Szabadka melletti Palicson kezdte szerbiai látogatását Magyarország köztársasági elnöke. Sulyok Tamás a Vajdasági Magyar Szövetség vezetőivel egyeztetett a délvidéki településen. 

Sulyok Tamás köztársasági elnök (B), Pásztor Bálint, a VMSZ elnöke (K) és Magyar József Magyarország belgrádi nagykövete Palicson (Fotó: Csudai Sándor)
Sulyok Tamás köztársasági elnök (balra), Pásztor Bálint, a VMSZ elnöke (középen) és Magyar József, Magyarország belgrádi nagykövete Palicson (Fotó: Csudai Sándor)

Sulyok Tamás a tárgyalást követő sajtótájékoztatón köszönetét fejezte ki a szívélyes vendéglátásért. Mint fogalmazott:

Szerbiában, azon belül is a Vajdaságban jelentős számú magyarság él, ezért is tartottam fontosnak, hogy a hétfői belgrádi hivatalos találkozóim előtt a vajdasági magyarok érdekképviseleti szerveinek vezetőivel is egyeztessek.

Hozzátette: úgy tapasztalta, hogy a VMSZ aktív és megkerülhetetlen tényezője a magyar–szerb kapcsolatrendszernek, aminek köszönhetően a vajdasági magyar közösség évek óta közösségileg és egyénileg is megbecsülésnek örvend Szerbiában, és a magyarság szerzett jogai nem szenvedtek, és nem szenvednek csorbát. 

Aláhúzta: ennek is köszönhetően Magyarországról Szerbiára nemcsak stratégiai partnerként, hanem őszinte barátként is tekintünk. 

Sulyok Tamás szerbiai látogatásának folytatásáról szólva kijelentette: hétfőn egyeztet hivatali partnerével, Alekszandar Vucsics szerb államfővel, a miniszterelnökkel, valamint a Szerb Köztársaság házelnöke is fogadja majd Belgrádban. 

2013. június 26-án a magyar–szerb megbékélési folyamat egyik mérföldköveként hivatali elődöm, Áder János, valamint Tomiszlav Nikolics szerb köztársasági elnök közösen fejet hajtottak a II. világháború során ártatlanul kivégzett magyar és szerb áldozatok csúrogi emlékművei előtt. Külön felemelő számomra, hogy hétfőn a belgrádi hivatalos tárgyalásokat követően Vucsics elnök úrral Csúrogra látogatunk, majd Zsablyán közösen átadjuk a felújított Havas Boldogasszony római katolikus templomot

 – mondta.

Sulyok Tamás köztársasági elnök (B) és Pásztor Bálint, a VMSZ elnöke (J) Palicson (Fotó: Csudai Sándor)
Sulyok Tamás köztársasági elnök (balra) és Pásztor Bálint, a VMSZ elnöke Palicson (Fotó: Csudai Sándor)

Pásztor István néhai VMSZ elnökről is megemlékezett Sulyok Tamás. Pásztor István munkájáról elismerően nyilatkozott. Mint fogalmazott: 

Elévülhetetlen érdemei voltak a sikeres magyar–szerb megbékélési folyamatban. Az általa képviselt szembenézni akarás a történelmi múltunk neuralgikus pontjaival tette lehetővé annak a bizalmi légkörnek a kialakulását, amely megalapozta a két ország ma tapasztalható stratégiai partnerségét, ezáltal megteremtve a magyarországi szerb nemzetiség és a vajdasági magyarság számára a szülőföldön való boldogulás lehetőségét. 

A közös sajtótájékoztatójukon Pásztor Bálint kiemelte: nagy megtiszteltetés, hogy a köztársasági elnök Palicson kezdte szerbiai látogatását. Ez azt fejezi ki, hogy fontosnak tartja a magyar–szerb kapcsolatokat. 

Elmondta: tájékoztatták a VMSZ politizálásáról s eredményeiről, valamint a kihívásokról. Számot adtak a nemzetpolitikai eredményekről. Beszámoltak a köztársasági elnöknek a vajdasági gazdaságfejlesztési terv megvalósulásáról is. Több ezer vajdasági magyarnak jutott így támogatás, s így versenyképesebbek lettek Szerbiában. A VMSZ szerb belpolitikában betöltött szerepéről is tárgyaltak a felek.

Borítókép: Sulyok Tamás köztársasági elnök (jobbra) és Pásztor Bálint (balra), a VMSZ elnöke Palicson (Fotó: Csudai Sándor)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.