Nagy valószínűséggel kijelenthető, hogy kudarcot vallott a fősodor azon hatalomtechnikai alkukon alapuló stratégiája, amely az FPÖ-t kizárta volna a hatalomból, ami egyben demonstrálja azt is, hogy a Patrióták megkerülhetetlenné váltak Ausztriában – írta elemzésében Bíró András, a a XXI. Század Intézet kutatója.
Koalíciós zsákutca
A Herbert Kickl által vezetett Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) 29 százalékot elérve történelmi győzelmet aratott szeptember végén, Alexander Van der Bellen szövetségi elnök a szokásjogot megtörve nem őt, hanem a második helyen végző Néppárt (ÖVP) elnökét, az országot 2021 óta kancellárként vezető Karl Nehammert bízta meg kormányalakítással. Nehammer már választási kampányában is egyértelművé tette, hogy az FPÖ-vel hajlandó lenne együtt kormányozni, ám csak abban az esetben, ha Herbert Kickl lemond kancellári ambícióiról. Az ÖVP elnöke végül a szociáldemokratákkal és a liberálisokkal kezdett koalíciókötési tárgyalásokba, amelyek noha több mint három hónapig húzódtak, eredményre végül nem vezettek. A pártok álláspontjai közötti távolságok már a kezdetekben is jelentősek voltak, például a migrációs, gazdasági, pénzügyi és háborús kérdésekben, amelyekre a tárgyalások során sem sikerült minden felet kielégítő kompromisszumokat találni. Miután az ország gazdasága két éve recesszióban van, a munkanélküliség növekszik, a költségvetésből 18–24 milliárd euró hiányzik, érthető módon a költségvetési konszolidáció körüli viták feszítették szét leginkább az együttműködés kereteit.
A három párt kölcsönös vádjai szerint a szociáldemokraták vagyon- és örökösödési adóval tömték volna be a pénzügyeken keletkezett lyukat, a néppártiak csökkentették volna tanárok, rendőrök, ápolók, katonák bérét, valamint a nyugdíjkorhatárt is megemelték volna, amely utóbbit a liberálisok is támogatták volna amellett, hogy föderalista szellemű, strukturális átalakításokat is szorgalmaztak. Előbb Beate Meinl-Reisinger, a NEOS elnöke jelentette be, hogy reformintézkedések híján abbahagyják a tárgyalásokat, ám azt felajánlotta – egyébként a zöldekhez hasonlóan –, hogy egy mandátummal támogatná kívülről a néppárti–szociáldemokrata koalíciót, amelynek önmagában mindössze egyfős többsége lett volna a Nemzeti Tanácsban (Nationalrat). Végül azonban az ÖVP és az SPÖ tárgyalásai is zátonyra futottak, amit Andreas Babler, az SPÖ elnöke úgy kommentált, hogy
az ÖVP-ben az a szárny győzött, amelyik az FPÖ-vel kacérkodik.
Miután a kudarc hatására Nehammer mind kormányfői, mind pártelnöki lemondását bejelentette, megnyílt az út az FPÖ–ÖVP-koalíció előtt, akár Kickl kancellárságának árán is. Ügyvezetőként Christian Stocker, a párt főtitkára és kipróbált válságkommunikátora vette át az ÖVP vezetését, aki sajtótájékoztatójában kijelentette, hogy pártja készen áll a koalíciós tárgyalásokra, amennyiben erre meghívást kapnak az FPÖ-től.