A magyar miniszterelnök komoly dolognak írta le a szankciók eltörlését. A közösségi médiában megosztott videóban úgy fogalmazott:
Sosem támogattuk a szankciókat! De most az ukránok viselkedése elvitt bennünket ahhoz a ponthoz, amikor azt kellett mondanunk, hogy most állj! Az, hogy Ukrajna nem hajlandó átengedni az orosz gázt a saját területén, hogy az eljusson Közép-Európába, és ezzel megemeli az árát a gáznak, aminek következtében aztán minden emelkedik, még az üzemanyag is, ez elfogadhatatlan.
Orbán Viktor kifejtette:
Hogyha nem változtatnak ezen, akkor a szankciókat most el fogjuk törölni. Ezt egy ország is meg tudja tenni. De ez egy nagyon durva dolog. Tehát ezt csak a legvégső esetben szabad használni.
Majd elmondta:
Ezért nekünk ki kellett küzdenünk Brüsszelben azokat a garanciákat, amik arról szólnak, hogy a magyar energiabiztonságot a szankciók nem fogják veszélyeztetni, és a szankciók nem vezetnek további energiaár-emelkedésekhez, amit aztán a magyar embereknek kell megfizetni.
Végül a magyar miniszterelnök rávilágított:
A bizottság megígérte, hogy el fogja intézni, hogy az ukránok újra átengedik Ukrajna területén az orosz gázt. A szankciókról félévente dönteni kell. És ha nem tartják be, akkor nemcsak eljutunk addig a pontig, ahol fölvetjük a szankciók eltörlését, hanem el is fogjuk törölni. Tehát, ha most ezt a bizottság nem tartja be, amiben megállapodtunk, akkor a szankcióknak vége lesz.
Borítókép: Orbán Viktor magyar miniszterelnök (Fotó: AFP)