Az államfő rövid bejegyzésében közölte:
Hivatalos látogatásra megyek Szlovákiába.

Az államfő rövid bejegyzésében közölte:
Hivatalos látogatásra megyek Szlovákiába.
A hivatalos látogatáson Peter Pellegrini szlovák köztársasági elnök fogadja Pozsonyban a magyar államfőt. Az elnöki látogatás jelzésértékű a két ország közötti partnerség szorosabbra fűzése szempontjából. Az államfők közötti négyszemközti megbeszélést, majd a delegációk közötti tárgyalásokat követően a két elnök sajtónyilatkozatot tesz.
Borítókép: Sulyok Tamás köztársasági elnök (Forrás Facebook/Sulyok Tamás)

A TikTokon és Instagramon számos videó terjed, amelyben a fiatalok egyértelműen elutasítják a sorkatonaságot.

Zoran Milanovic horvát elnök szombaton a drávaszögi Kopácson Sulyok Tamás köztársasági elnökkel együtt tett látogatást a Magyarok Otthonában.

Az államfő hozzátette: a horvát–magyar párbeszédnek a nemzeti közösségek fontos és kihagyhatatlan részei.

Itt tartanak, ez ma Németország – írta bejegyzéséhez a XXI. Század Intézet vezető elemzője.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.