A plocei kikötő áruforgalma 233 ezer tonnát tett ki tavaly – ismertették, és megjegyezték, hogy mindent megtesznek a működés stabilizálása érdekében.

Szexbotrány sodorja válságba a spanyol kormányt
A botrányt rögtön egy másik is követte.
A plocei kikötő áruforgalma 233 ezer tonnát tett ki tavaly – ismertették, és megjegyezték, hogy mindent megtesznek a működés stabilizálása érdekében.
A mostari alumíniumgyár szerdán jelentett csődöt, miután óriási tartozás miatt lekapcsolták az elektromos hálózatról.
Az elmúlt néhány évben az Aluminij Rt. veszteséggel működött, és 400 millió konvertibilis márka (65 milliárd forint) adósságot halmozott fel, amelynek több mint a fele volt tartozás az áramszolgáltató felé.
A múlt héten a bosznia-hercegovinai kormány tárgyalásokat folytatott a Glencore svájci vállalattal az alumíniumgyár átvételéről, de nem tudtak megállapodni. A Glencore egyik feltétele az volt, hogy az állam olcsóbban biztosítson számára elektromos áramot, amit a kormány nem fogadott el.
Az Aluminij volt a hercegovinai régió legnagyobb vállalata, 900 alkalmazottat foglalkoztatott – akik most mind utcára kerültek – és évi 320 millió konvertibilis márka (52 milliárd forint) forgalmat generált, ami a boszniai GDP 8 százalékát tette ki.
A gyárat 1981-ben alapították, majd az 1992-1995-ös boszniai háború alatt rövid időre leállt a működéssel. A horvát állam segítségével 1997-ben újították fel. Zágráb 9 millió dollárt fektetett a gyárba és ennek fejében a részvények 12 százalékát birtokolja, 44-44 százalékkal a Bosznia-hercegovinai Föderáció és az alkalmazottak rendelkeznek. A Föderáció a legnagyobb egyéni tulajdonosa az elektromos műveknek (HZHB) is.
Bosznia-Hercegovina két nagy önállósággal rendelkező entitásból áll, a főleg bosnyákok és horvátok lakta Bosznia-hercegovinai Föderációból és a főként szerbek lakta Szerb Köztársaságból.
A botrányt rögtön egy másik is követte.
Otthonok semmisültek meg.
A világ szeme ismét a Macron házaspáron.
Egy turistahajó elsüllyedt, miután nekicsapódott egy elszabadult komp.
A botrányt rögtön egy másik is követte.
Otthonok semmisültek meg.
A világ szeme ismét a Macron házaspáron.
Egy turistahajó elsüllyedt, miután nekicsapódott egy elszabadult komp.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.