Az elnök példaként említette a texasi Houstont és a washingtoni Seattle városát, ahol a járvány visszaszorulóban van. Adatokat sorolt: eddig 4,18 millió amerikain végeztek vírustesztet, és a múlt héten több milliónyi, kenetvételhez szükséges vattapálcát szállíttattak a tagállamokba. Trump hozzátette: a Védelmi Termelési Törvényt igénybe véve, megállapodás van születőben két amerikai vállalattal is orvosi vattapálcák gyártásáról, egyikük a termelését teljes egészében ennek gyártására állítja át.
Az elnök szerint egyes nagyvárosi gócpontokban lassul a járvány
Egyes nagyvárosi gócpontokban csökkenőben az új fertőzések száma – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök vasárnap este a Fehér Házban, a járvánnyal kapcsolatos intézkedéseket összehangoló kormányzati munkacsoport szokásos napi sajtókonferenciáján.
Trump elmondta, hogy elégséges számú lélegeztetőgép van az Egyesült Államokban, és a mexikói elnökkel telefonon egyeztetett arról, hogy az amerikai kormányzat Mexikóba is szállíttat lélegeztetőket. Majd kijelentette: kész segítséget nyújtani Iránnak is a járvány elleni küzdelemben, amennyiben Teherán igényli ezt.
Az elnök fontosnak mondta az egészségügyi ellátást biztosító, alapvető fontosságú termékek gyártásának visszatelepítését külföldről az Egyesült Államokba. Válság idején nem szabad csakis importra támaszkodni – szögezte le.
Dicsérő szavakkal szólt a jó együttműködésről egyes demokrata párti kormányzókkal, kiemelte Andrew Cuomót, New York és Gretchen Whitmert, Michigan állam kormányzóját. Közölte, hogy Mike Pence alelnök hétfőn telefonon egyeztet valamennyi tagállam kormányzójával a szövetségi kormányzat által nyújtandó további segítségről. Hangsúlyozta, hogy a kormányzat készen áll a tagállamokat újabb csomagtervvel megsegíteni, de ez még megvitatásra vár a kongresszussal. Elmondta azt is, hogy a kisvállalkozásokat segítő, 349 milliárd dolláros csomagtervben rögzített – és már teljesen elfogyott – pénzösszeg növeléséről küszöbön áll a megegyezés a kongresszus demokrata párti és republikánus vezetői között.
Újságírói kérdésre válaszolva az amerikai elnök kifejtette: Washington változatlanul kitart amellett, hogy kivizsgálják a kínai Vuhan városában lévő virológiai intézet laboratóriumát, ahonnan – a gyanú szerint – hanyagság miatt kiszabadulhatott a vírus. „Erről tárgyalunk Kínával, hosszú ideje mondjuk, hogy be akarunk menni (a laboratóriumba)” – fogalmazott Trump.
A sajtókonferencián ezúttal is jelenlévő Mike Pence elmondta: New Yorkban, Connecticutban, Rhode Islandben és Detroitban már túljutottak a járvány csúcspontján, a járványgörbe lefelé mutató szakaszában vannak. „Viszont nagyon figyelnünk kell Chicagóra, Bostonra, Philadelphiára” – közölte.
Vasárnap a szövetségi egészségügyi tárca bejelentette: 12 ezer vírusteszt-készletet visszahívnak, mert valószínűsíthetően fertőzöttek.
Közben az Egyesült Államokban folyamatosan emelkedik a fertőzöttek és a járványban elhunytak száma. A baltimore-i Johns Hopkins egyetem és kórház vasárnap déli adatai szerint több mint 742 ezer vírusfertőzöttet és 39 ezernél is több halálos áldozatot regisztráltak, kora délután azonban már 752 ezer fertőzöttről és 40 ezer halottról szóltak a legfrissebb adatok, estére pedig 764 ezer fölé emelkedett a fertőzöttek és 41 ezer felé a halottak száma.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Oroszország identitást merít az ünnepből
Az oroszok a világháború végének 80. évfordulóját ünneplik.

Egyre nagyobb a nyomás az osztrák kormányon az iszlamista megnyilvánulások országos szabályozására
Alsó-Ausztria után Tirolban is bevezetik a fejkendő viselésének tilalmát a kiskorúak esetében.

Kicsoda Robert Prevost, azaz XIV. Leó pápa?
XIV. Leó pápa az első Ágoston-rendből származó pápa.

„Misszionáriusnak tartom magam” – nyilatkozta az új katolikus egyházfő
„Az én hivatásom, mint minden keresztényé, az, hogy misszionárius legyek, hogy hirdessem az evangéliumot, bárhol is vagyok” – fogalmazott Robert Prevost bíboros korábban a sajtónak nyilatkozva.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Az új pápa mindig remény és kezdet – magyar püspök szólalt meg XIV. Leóról

Zelenszkijnek vége, kemény üzenetet kapott az ukrán vezető

Beat óriási bajban van: Rajongói már a rapper életét féltik – Videó

Termőföldek: az elővásárlásra jogosultak sorrendje

Lezárták a teljes kórházat: fertőző vírus terjed az osztályon

Ultimátumot küldött az Európai Bizottság: két hónapot kapott Magyarország és Ausztria

Kicsoda Robert Prevost, azaz XIV. Leó pápa?

Ezt az egy hozzávalót cseréld le a krumplisalátában, jobb lesz mint valaha

Kiheréli a férfiakat és rabszolgahajcsár – mondják az olimpiai bajnokról

„Remény és kezdet” – magyar püspök is reagált az új pápa hírére

Ez gyors volt! Máris kiderült mi áll Gyurcsány Ferenc lemondása mögött

Sima lett a vége: angol házi döntőt rendeznek az Európa-ligában
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Oroszország identitást merít az ünnepből
Az oroszok a világháború végének 80. évfordulóját ünneplik.

Egyre nagyobb a nyomás az osztrák kormányon az iszlamista megnyilvánulások országos szabályozására
Alsó-Ausztria után Tirolban is bevezetik a fejkendő viselésének tilalmát a kiskorúak esetében.

Kicsoda Robert Prevost, azaz XIV. Leó pápa?
XIV. Leó pápa az első Ágoston-rendből származó pápa.

„Misszionáriusnak tartom magam” – nyilatkozta az új katolikus egyházfő
„Az én hivatásom, mint minden keresztényé, az, hogy misszionárius legyek, hogy hirdessem az evangéliumot, bárhol is vagyok” – fogalmazott Robert Prevost bíboros korábban a sajtónak nyilatkozva.