Az elnök szerint „nagyon fájdalmas” két hét vár Amerikára

„Nagyon fájdalmas két hét” vár az amerikaiakra – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a járvánnyal foglalkozó kormányzati munkacsoport szokásos napi sajtókonferenciáján kedden este a Fehér Házban.

Forrás: MTI2020. 04. 01. 7:26
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Azt szeretném, hogy minden amerikai készüljön fel az előttünk álló zord napokra. Nagyon nehéz két hetünk lesz – fogalmazott Trump, hozzátéve, hogy ezt követően „mégis csak lesz valami fény az alagút végén”.

A sajtókonferencián az elnök többször is hangsúlyozta, hogy pozitív szemléletű ember, és ezért mindig arra törekszik, hogy reményt adjon másoknak.

Emlékeztetett arra, hogy a járvány kitörésekor senki nem ismerte az új típusú vírust, az egészségügyi szakemberek sem voltak azonnal tisztában azzal, hogy milyen veszélyes és nagyon fertőző kórokozóról van szó. „Ez a vírus gonoszabbnak bizonyult, mint az influenza” – mondta.

Az elnök közölte, hogy a kormányzat nem oszt szét lélegeztetőgépeket a tagállamok között, hanem tartalékol mintegy tízezret, mert „a járvány erősödni fog”.

Anthony Fauci, a kormányzati munkacsoport tagja grafikákat mutatott be, amelyek a járványt modellezték. Ebből kiderült, hogy az egészségügyi szakemberek azzal számolnak, hogy a ragály mintegy 100-250 ezer halálos áldozatot követel majd. Fauci elmondta: korábban azt feltételezték, hogy a járványnak mintegy másfél millió halálos áldozata is lehet, de egy sor intézkedésnek, közte a társadalmi távolságtartás bevezetésének köszönhetően ez nem lesz így.

Deborah Birx főorvos, járványtani szakértő mindezt kiegészítette: még a legszigorúbb szabályok betartása mellett is emelkedhet 240 ezerre a Covid-19 halottjainak száma. „Nincs vakcina és nincs varázsszer a vírus leküzdésére, egyszerűen a mi viselkedésünktől függnek a dolgok” – mondta.

Fauci professzor hangsúlyozta, hogy noha a járvány egyelőre megállíthatatlannak látszik, nem szabad elbátortalanodni, mert a bevezetett óvintézkedések működnek, és „működni is fognak”.

A sajtókonferencián újságírói kérdésre válaszolva Trump ismételten megerősítette, hogy Washington kész közbelépni a Szaúd-Arábia és Oroszország közötti olajvitában. Elmondta, hogy hosszasan egyeztetett telefonon Mohamed bin Szalmán herceggel, a szaúdi trónörökössel és Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. Kiválónak minősítette a beszélgetéseket, de konkrétumokat nem említett.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.