Az Iszlám Állam híve lehetett a würzburgi késelő

A szomáliai migráns telefonján és szállásán is propagandaanyagokat találtak.

MTI
2021. 06. 27. 15:19
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A magát Iszlám Államnak (IÁ) nevező terrorszervezetet népszerűsítő anyagokat találtak a németországi Würzburgban pénteken történt késes támadás feltételezett elkövetőjénél – jelentette a Bild am Sonntag című vasárnapi német lap.

A lap értesülései szerint a szomáliai származású gyanúsított mindkét mobiltelefonján és a szállásán is iszlamista propagandaanyagokat találtak.

Felvétel a késelőről

A 24 éves férfi 2015-ben érkezett Németországba menedékkérőként. Úgynevezett oltalmazotti jogállást kapott, ami azt jelenti, hogy nem felel meg a menekültkénti elismerés feltételeinek, de Németországban maradhat és nem küldhetik vissza a hazájába súlyos sérelem – például halálbüntetés vagy embertelen bánásmód – veszélye miatt. A háromrendbeli emberöléssel és hatrendbeli emberölési kísérlettel és súlyos testi sértéssel gyanúsított férfi 2019 óta élt a Bajorország tartományi Würzburgban. Egy kórházban dolgozott és egy hajléktalanszállón lakott. Ismerősei szerint barátságos volt, de az utóbbi hónapokban megváltozott.

Nagyjából fél éve egy dühkitörés miatt pszichiátriára került.

Négyheti kezelés után bocsátották haza. A pénteki támadás előtt néhány nappal ismét pszichiátriára szállították, mert a würzburgi belvárosban megállásra kényszerített egy autót, majd beült és azt mondta a sofőrnek, hogy vigye „asszonyföldre” – írta a Bild am Sonntag.

A kórházból egy nap után hazabocsátott férfi a nyomozás első megállapításai szerint péntek délután egy belvárosi áruházban magához vett egy kést és leszúrt három nőt, majd távozott az épületből és az utcán rontott rá nőkre. Az ámokfutásnak járókelők vetettek véget. A késelőt többen közrefogták és megpróbálták ártalmatlanítani. Végül rendőrök terítették le egy comblövéssel. Állapota nem életveszélyes. Szombaton előzetes letartóztatásba helyezték.

Több német lap hősnek nevezte a gyanúsítottal szembeszálló járókelőket. A beszámolók szerint volt köztük egy menedékkérő is, egy 42 éves iráni kurd férfi, aki 2019-ben érkezett Németországba.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.