December 22-re tűzte ki a horvát elnökválasztás első fordulóját csütörtökön a zágrábi kormány – közölte a horvát közszolgálati rádió.

Szexbotrány sodorja válságba a spanyol kormányt
A botrányt rögtön egy másik is követte.
December 22-re tűzte ki a horvát elnökválasztás első fordulóját csütörtökön a zágrábi kormány – közölte a horvát közszolgálati rádió.
Az államfői tisztség megszerzéséért több jelölt is verseng, köztük a jelenlegi elnök, Kolinda Grabar-Kitarovic.
A független Horvátország hetedik elnökválasztásán bejegyzett politikai pártok vagy a választók indíthatnak jelölteket, akiknek legkevesebb 10 ezer támogató aláírást kell összegyűjteniük. A legtöbb jelölt, 13 2005-ben volt, de négy évvel később is 12-en indultak az államfői posztért.
Közvélemény-kutatások szerint az első fordulóban egyetlen jelölt sem kapja majd meg a szavazatok több mint felét, így várhatóan második fordulót kell tartani a két legtöbb voksot begyűjtő jelölt részvételével. A második fordulót 2020. január 5-ére írták ki.
A legújabb közvélemény-kutatások szerint – amennyiben most tartanák az elnökválasztást – Grabar-Kitarovic az első helyen végezne 28,6 százalékkal, bár ötödik hónapja csökken a népszerűsége. A második helyen a horvát sajtó szerinti legfőbb riválisa, Zoran Milanovic volt kormányfő, a Szociáldemokrata Párt (SDP) jelöltje áll 24,3 százalékkal, míg a harmadik helyen Miroslav Skoro független jelölt, népszerű horvát énekes és üzletember végezne 16,7 százalékkal. Grabar-Kitarovichoz hasonlóan Skoro is a jobboldali szavazók támogatására számít.
A horvát alkotmány értelmében az elnök legfeljebb kétszer választható meg, ötéves mandátummal.
Horvátországban a kormány és a parlament a fő döntéshozó szerv, de az elnök beleszólhat a külpolitikai irányvonal alakításába, és általában nagy erkölcsi tekintéllyel bír.
A botrányt rögtön egy másik is követte.
Otthonok semmisültek meg.
A világ szeme ismét a Macron házaspáron.
Egy turistahajó elsüllyedt, miután nekicsapódott egy elszabadult komp.
A botrányt rögtön egy másik is követte.
Otthonok semmisültek meg.
A világ szeme ismét a Macron házaspáron.
Egy turistahajó elsüllyedt, miután nekicsapódott egy elszabadult komp.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.