– hangsúlyozta, kiemelve azt a Magyarországon talán kevésbé ismert tényt, hogy Szlovákiában teljesen ismeretlen fogalom a kisebbségi önkormányzatok rendszere.
Az Európai Bizottság elutasította az európai polgárok kezdeményezését az őshonos kisebbségek megmaradását megcélzó...
Posted by Dr. Hájos Zoltán on Friday, 22 January 2021
Věra Jourovánál is tiltakoznak
Hrubík Béla, a kezdeményezés egyik főszervezője elmondta, a tiltakozás szimbolikus, de mégis kézzelfogható formáját keresték:
„Nekünk, magyaroknak, nemzeti jelképeink különösen fontosak, az elszakított területeken élőkre ez hatványozottan igaz. Jelzést küldünk az uniónak azzal, hogy egy napra bevonjuk a zászlókat.”
Már a levél megjelenése előtt mintegy harminc településvezető csatlakozott, ráadásul a Magyar Közösség Pártja országos elnökségének összes polgármestere támogatta az akciót. Hrubík elmondta, folyamatosan kapja a zászlóbevonásról készült felvételeket az önkormányzatoktól. A teljesség igénye nélkül Somorján, Bősön, Martoson, Ipolyságon, Ipolybalogon, Muzslán, Kisgéresen vagy Kaposkelecsényben is levették az uniós zászlót, sőt, anyaországi települések, például a Nógrád megyei Kozárd önkormányzata is hasonlóképpen járt el. Hrubík szerint
egy ilyen összefogásra a későbbiekben is lehet építeni, függetlenül attól, mennyire jut el a hír Brüsszelbe,
bár mint kiderült, a következő hetekben tiltakozásukkal Věra Jourovát, az Európai Bizottság értékekért és átláthatóságért felelős biztosát is megkeresik. – A Schindler listája című filmben van egy nagyon szép mondat. Ha egy embert megmentesz, mindet megmented. Így vagyunk mi is ezzel a kezdeményezéssel: ha egy zászló lekerült, tulajdonképpen mind lekerült – tette hozzá Hrubík Béla.
Le az európai uniós zászlóval!
Köszönjük az MKP Martosi, Izsai Helyi Szervezetének és Martos, Izsa községek...
Posted by MKP – Komáromi járás on Friday, 22 January 2021
Felháborító döntés
Január 15-én jelent meg az Európai Bizottság közleménye, melyből a közvélemény számára is kiderült, elkaszálták a Minority SafePacket Brüsszelben. Ez sorozatban az ötödik olyan polgári kezdeményezés, amelynél a bizottság nem kezdeményezett jogalkotási eljárást. A 22 oldalas indoklás első mondata így hangzik: az „Európai Unió szívén viseli a sokszínűséget!”. Ehhez képest a bizottság a kezdeményezés kilenc pontjából kilencet elutasított, arra hivatkozva, hogy az európai uniós keretrendszer biztosítja a nemzeti kisebbségek védelmét, uniós jogalkotásra tehát nincs szükség. A bizottság kiemelte, a kisebbségvédelem egyébként is nemzetállami hatáskör. A válaszelőkészítő munka koordinálása a magyar kormányt többször élesen kritizáló Věra Jourová feladata volt, ő ugyanis az Európai Bizottság polgári kezdeményezésekért felelős alelnöke. A döntés nem csak Magyarországon, illetve a határon túli magyar közösségekben okozott nagy felháborodást, a kezdeményezés egyik koordinátora, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség európai parlamenti képviselője, Vincze Loránt például elmondta: dél-tiroli, németországi szorb és dániai fríz közösségek is élesen tiltakoznak a döntés ellen. – Az Európai Unió azt utasította el, hogy a nyelvi és kulturális sokszínűséggel foglalkozzon, holott az európai törvényszék korábban világosan kijelentette, erre az uniós intézményeknek joguk van – kommentálta a döntést Vincze Loránt a felvidéki Magyar7 hetilapnak.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!