A pápai lakosztálynak a Szent Péter térre néző ablakából mondott beszédében Ferenc pápa Szűz Mária szolgálattételéről szólt.

Szexbotrány sodorja válságba a spanyol kormányt
A botrányt rögtön egy másik is követte.
A pápai lakosztálynak a Szent Péter térre néző ablakából mondott beszédében Ferenc pápa Szűz Mária szolgálattételéről szólt.
Mások segítését „kiabálás és hivalkodás, reklám nélkül” kell végezni, mivel a „szeretetnek és az irgalmasságnak nincsen szüksége arra, hogy trófeaként mutassák fel” – hangsúlyozta.
Ferenc pápa beszélt a normandiai négyek, Franciaország, Németország, Oroszország, Ukrajna hétfői párizsi találkozójáról is. Az egyházfő megoldást sürgetett az évek óta tartó, „Kelet-Ukrajnát érintő fájdalmas konfliktusra”. Hozzátette, hogy erős imával kíséri a találkozót annak érdekében, hogy a politikai párbeszéd békét és igazságot teremtsen a térségben és az ott lakók számára is.
Ferenc pápa vasárnap délután a Vatikánból Róma központjába látogat, ahol koszorút helyez el a Spanyol-lépcső szomszédságában magasodó fogadalmi oszlopnál, amelynek a tetején Szűz Mária szobra áll.
IX. Piusz pápa 1854. december 8-án dogmaként hirdette ki a szeplőtelen fogantatás hittételét. Ez a nap piros betűs, állami ünnep Olaszországban. XXIII. János pápa 1958-ban vezette be, hogy az egyházfő ezen a napon ellátogat ehhez a római Szűz Mária-szoborhoz.
A botrányt rögtön egy másik is követte.
Otthonok semmisültek meg.
A világ szeme ismét a Macron házaspáron.
Egy turistahajó elsüllyedt, miután nekicsapódott egy elszabadult komp.
A botrányt rögtön egy másik is követte.
Otthonok semmisültek meg.
A világ szeme ismét a Macron házaspáron.
Egy turistahajó elsüllyedt, miután nekicsapódott egy elszabadult komp.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.