Igazi vendettát indítottak Donald Trump ellen a nagy tech-cégek, a legkeményebb támadássorozatot az amerikai elnök szólásszabadsága ellen a Twitter indította.

Szexbotrány sodorja válságba a spanyol kormányt
A botrányt rögtön egy másik is követte.
Igazi vendettát indítottak Donald Trump ellen a nagy tech-cégek, a legkeményebb támadássorozatot az amerikai elnök szólásszabadsága ellen a Twitter indította.
A cenzúra-cunami már rögtön a november 3-i választást elkezdődött.
„Tegnap este sok kulcsfontosságú államban, gyakran szilárdan vezettem, szinte minden esetben demokraták által irányított államban. Aztán ez varázslatosan egyesével elkezdett eltűnni, amikor a meglepetés szavazatokat elkezdték számolni. Nagyon furcsa”, írta az elnök.
A Twitter fél órán belül eltüntette a bejegyzést.
Ezt követően az elnök lényegében minden bejegyzését cenzúrázzák.
A Newsbuster című portál szerint 2018. május 31. óta a Twitter legalább 325 alkalommal cenzúrázta Trumpot és a csapatát. Ehhez képest Joe Bidenék egyetlen egyszer sem estek a tech-cenzúra áldozatává.
A portál szerint november 23. és 30. között Trump tweetjeit 63-szor bélyegezték meg. A címkézett bejegyzések között voltak One America News Network és Newsmax videót, de a Republikánus Nemzeti Bizottság (Republican National Committee) szóvivője, Elizabeth Harrington sem úszta meg. Ezen kívül több közszereplő, elemző, politikus is részesült címkézésben.
November 30. és december 7. között újabb 111 Trump-tweet, illetve a Trump kampány hivatalos oldalán megjelent bejegyzés lett cenzúrázva.
Jól láthatóan a Facebook és az Instagram sem akar kimaradni a cenzúra-cunamiból, ráadásul ezek a platformok már azokat a bejegyzéseket is megjelölik, amelyeknek semmi köze nincs a választáshoz.
November 21. a Facebook például Trump azon bejegyzését címkézte meg, amelyben az elnök leírta, hogy idősebb fia, Donald Trump Jr. jól van, miután kiderült, hogy koronavírusos.
December 7-én pedig az Instagram azt a fotót látta el címkével, amelyen az elnök Pearl Harborra emlékezik. Azóta azonban ezt eltávolították.
A botrányt rögtön egy másik is követte.
Otthonok semmisültek meg.
A világ szeme ismét a Macron házaspáron.
Egy turistahajó elsüllyedt, miután nekicsapódott egy elszabadult komp.
A botrányt rögtön egy másik is követte.
Otthonok semmisültek meg.
A világ szeme ismét a Macron házaspáron.
Egy turistahajó elsüllyedt, miután nekicsapódott egy elszabadult komp.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.