A kiállítást az auschwitzi náci koncentrációs tábor felszabadulásának 75. évfordulója inspirálta.

Szexbotrány sodorja válságba a spanyol kormányt
A botrányt rögtön egy másik is követte.
A kiállítást az auschwitzi náci koncentrációs tábor felszabadulásának 75. évfordulója inspirálta.
A Túlélők: Az élet arcai a holokauszt után című kiállítás a túlélők portréit mutatja be. A New Yorkban élő német fotós, aki szokatlanul közeli, minden részletet megmutató fotóiról lett híres, korábban Merkelről, Barack Obama korábbi amerikai elnökről és más hírességekről készített portrét.
A kiállítást egy egykori szénbánya területén, a ma már a világörökség részének számító és kulturális központként működő esseni Zollvereinben rendezték meg.
A portrék egyike a 88 éves, Pozsonyból származó Naftali Fürstöt ábrázolja, aki a német kormány repülőgépén érkezett Essenbe Tel-Avivból, hogy részt tudjon venni a megnyitón. A felszabadulást Buchenwaldban megélő Fürst a kiállítás alkalmából Angela Merkellel is találkozott.
A kiállítás megrendezését a holokauszt áldozatainak emlékét őrző izraeli Jad Vasem németországi barátainak csoportja kezdeményezte. A rendezvényen filmet is vetítenek és egy angol nyelvű katalógus is megjelent a 75 portréval.
Az esseni kiállítás bezárása után a tárlat világkörüli útra indul, egyebek mellett Torontóban és Maastrichtban is bemutatják.
A botrányt rögtön egy másik is követte.
Otthonok semmisültek meg.
A világ szeme ismét a Macron házaspáron.
Egy turistahajó elsüllyedt, miután nekicsapódott egy elszabadult komp.
A botrányt rögtön egy másik is követte.
Otthonok semmisültek meg.
A világ szeme ismét a Macron házaspáron.
Egy turistahajó elsüllyedt, miután nekicsapódott egy elszabadult komp.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.