Izrael bizonyítja, hogy a vakcina nem csak az oltottakat védi

A vizsgálatok szerint a vakcina első dózisa után két héttel már harmadával csökkent a koronavírus terjedése az oltottak teljes korosztályában.

MTI
2021. 01. 13. 14:16
null
Ultraortodox zsidó egészségügyi dolgozó készül a koronavírus elleni oltóanyag beadatására egy jeruzsálemi oltóközpontban. Fotó: Abir Szultan Forrás: MTI/EPA
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Pfizer és a BioNTech által közösen fejlesztett oltóanyag első dózisa után két héttel már harmadával csökkent a koronavírus terjedése az oltottak teljes korosztályában – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet szerdán. A legnagyobb izraeli egészségbiztosító pénztár, a Klalit jelentős számú, 200 ezer hatvanévesnél idősebb páciens adatainak elemzéséből kimutatta, hogy két héttel az első dózis után harmadával kevesebben voltak az új fertőzöttek között az idősek, s nem csak az oltottak körében csökkent a megbetegedések száma.

Az izraeli kutatások azt mutatják, hogy a Pfizer által készített koronavírus elleni vakcina nem csak az oltottakat védi meg a Covid–19-fertőzéstől, hanem azt is segít megelőzni, hogy a már beoltott emberek továbbadják a betegséget másoknak.

A kutatás legfőbb kérdése az volt, hogy vajon csak az oltottak megbetegedését akadályozza-e meg, vagy a vírus továbbadását is lassítja a vakcina. Az azonosított fertőzöttek adataiból az derült ki, hogy az oltás 5-12 napig nem hatott ki az általános fertőzési arányokra a megfigyelt 200 ezer hatvanévesnél idősebb oltottak körében, de a 13. napon már enyhén csökkent, és a 14. naptól harmadával csökkent megfertőződésük az egész korosztályra kivetítve. Ez az első bizonyítéka annak, hogy a Pfizer-vakcina nemcsak azt gátolja, hogy a beoltott személy megfertőződjön, hanem azt is megakadályozza, hogy átadja a vírust másoknak.

Ultraortodox zsidó egészségügyi dolgozó készül a koronavírus elleni oltóanyag beadatására egy jeruzsálemi oltóközpontban
Fotó: MTI/EPA/Abir Szultan
Fotó: Abir Szultan / MTI/EPA

Ran Balicer professzor, a Klalit kutató részlegének vezetője szerint noha az eredmények csak előzetesek, de nagyon biztatóak.

– Fontos szem előtt tartani, hogy ezek a megfigyelések nem azt mutatják, hogy teljes védelmet nyújt az oltás a betegséggel szemben

– figyelmeztetett a további óvatosságra. – Ezért az oltottaknak továbbra is óvatosaknak kell lenniük, arcmaszkot kell viselniük, és be kell tartaniuk a közegészségügyi utasításokat a körülöttük élők védelme érdekében – tette hozzá. Balicer elmondta a ynetnek, hogy a szakértők reményei szerint a következő hetekben bebizonyosodik, hogy az oltás segíti-e a fertőzött emberek súlyos koronavírusos eseteinek és kórházi kezelésének csökkentését is.

Az oltást a gyógyszergyártó cég utasításai alapján három hét után meg kell ismételni, és csak a vakcina második dózisának beadása után egy héttel ígérik a mintegy 95 százalékos védettséget az oltottaknak.

Izrael világelső a lakosság arányához viszonyítva a koronavírus elleni oltásokban, 2020. december 20-án kezdte meg az egészségügyiek és a különösen veszélyeztetett hatvan év fölöttiek beoltását. Eddig a vakcina két dózisa közül az elsőt csaknem kétmillió embernek adták be, és már megkezdték a második dózis beadását is.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.