Lengyelország is megvétózta az uniós költségvetési határozatot

Lengyelország olyan új javaslatokat vár az Európai Unió részéről, amelyek összhangban állnak az uniós szerződésekkel – jelentette ki kedden Piotr Müller lengyel kormányszóvivő, miután előző nap Lengyelország és Magyarország megvétózta az EU hétéves keretköltségvetéséről és a koronavírus-járvány okozta károk helyreállítását célzó alapról szóló határozatot.

2020. 11. 17. 12:07
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Pillanatnyilag olyan új javaslatokat várunk, amelyek összhangban állnak az uniós szerződésekkel, nem haladják meg a szerződésekben rögzített uniós hatásköröket, és megfelelnek azoknak az elveknek is, amelyekről a júliusi uniós csúcstalálkozón jutottak megegyezésre, amikor az állam- és kormányfők megállapodtak a költségvetésről”

– mondta el a kormányszóvivő a lengyel állami rádiónak adott interjúban.

Hozzátette:

egyértelmű volt, hogy Lengyelország és Magyarország nem fogadhat el olyan önkényes módon kialakított jogi normákat, amelyek ellentétesek az uniós szerződésekkel.

A Dziennik Gazeta Prawna című lengyel lapban kedden közzétett közvélemény-kutatás eredménye szerint a lengyelek többsége támogatja, hogy a kormány vétózza meg az uniós költségvetést, ha a kifizetéseket jogállamisági feltételekhez kötik. A válaszadók 57 százaléka pártolta a vétót, és csak 20 százalék ellenezte ezt a lépést.

A felmérés szerint 46 százalék elutasítaná azt az eljárást, amelyben a jogállamiságot érintő feltételekhez kötik az uniós pénzek folyósítását, viszont 37 százalék támogatná.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.