Finnország fából készült műholdat küld az űrbe

Az oroszok elcserélték Iránt Ukrajnára?
Ha Ukrajna veszít, akkor csomagolhat Ursula von der Leyen és Manfred Weber is.
Finnország fából készült műholdat küld az űrbe
A világon először kísérletezik természetes anyagból készített műholddal a skandináv ország. „Hosszú ideje kutatjuk, hogy a fa hogyan viselkedik az űrben, de egyelőre fogalmunk sincs róla” – mondja Jari Mäkinen, az Artic Astronautics munkatársa.
Extrém körülmények között már használtak fát, például mínusz 160 fokon, de az űrben még nem járt ilyen szerkezet. A műhold doboza rétegelt nyírfalemezből készül, abban lesznek elhelyezve a parányi műszerek. A kutatók azt remélik, hogy a fa legalább két évig egyben marad majd.
Ugyan a világűrben nincsen nedvességtartalom, de az UV-sugárzás nagyságrendekkel nagyobb, mint a földön, így kétséges, hogy meddig fogja bírni a szerkezet. A tervek szerint már idén kilövik a Wisa Woodsat nevű szatellitet az űrbe.
Forrás: Yle
Az egyre élesedő izraeli–palesztin konfliktus aggodalommal tölti el az olasz politikát
A római zsidó közösség nagyszabású megmozdulásban fejezte ki szolidaritását az Izraelt ért rakéta támadás miatt. A római zsinagóga szomszédságában levő gettó területén több zsidóbarát szervezet vonult fel, valamint számos politikus szólalt fel Izrael védelmében.
– Békeszomj, valamint az élethez és munkához való jog van mindannyiunk szívében – szólalt fel a megmozduláson Matteo Salvini, a Liga elnöke. Az események kapcsán kijelentette, hogy a Hamász terrorszervezet, szerinte nem lehet másként definiálni. Enrico Letta, a baloldali Demokrata Párt elnöke fájdalmának és együttérzésének adott hangot az elszenvedett emberi veszteségek miatt.
Forrás: Roma Today, Agenzi Italia, Il Sole 24 ore
Előbb oltják a fiatalokat és tesztkoncerteket szerveznek Norvégiában
Norvégia is úgy döntött, hogy előre veszi a fiatalok oltását, így egy időben fogják oltani a 18–24, valamint a sorrendben most következő 40–44 éveseket. Erna Solberg miniszterelnök elmondta, hogy kormánya azért döntött így, mert jelenleg a legfiatalabb felnőtt korosztálynál a legmagasabb a fertőzési arány, mivel ők élik a legélénkebb közösségi életet.
Solberg azt is közölte, hogy az eddig szüneteltetett AstraZeneca-vakcinát végkép kivonják az oltási programból. A népegészségügyi hivatal pedig bejelentette, feltehetően már júniusban tesztkoncertek szervezését fogja engedélyezni, amelyen akár 15 ezer ember is részt vehet. A cél, hogy meg tudják vizsgálni, mekkora a rizikója ezeknek a rendezvényeknek, illetve, hogy milyen módszerekkel lehet minimalizálni a fertőzés terjedését.
Éric Zemmour ismét Magyarországot említi követendő példaként
Éric Zemmour, francia író, antiliberális és bevándorlásellenes politikai újságíró, valamint a CNews francia jobboldali internetes televízió állandó politikai elemzője az Instagram-oldalán Magyarországot és Lengyelországot említi követendő példaként: „Lengyelországban, Magyarországon és bármely országban, ahol elutasítják a bevándorlást, különös tekintettel az arab-muzulmán bevándorlásra, nincsenek terrortámadások.” Ezután Zemmour felteszi a kérdést: „véletlen?”.
Éric Zemmour a héten aláírta azt az Emmanuel Macronnak címzett nyílt levelet is, amelyet a francia fegyveres erők aktív állományú tagjai jelentettek meg, és amelyben a szerzők ismét figyelmeztetették a francia köztársasági elnököt a Franciaországban uralkodó káoszra, erőszakra, egyes vallási csoportok manipulációjára és azoknak a francia kultúrával és történelemmel szemben érzett gyűlöletére.
Borítóképen: Éric Zemmour francia író Forrás: yo
Ha Ukrajna veszít, akkor csomagolhat Ursula von der Leyen és Manfred Weber is.
Csapatként dolgozott együtt Izrael és az Egyesült Államok az iráni atomlétesítmények elleni támadás során – erről beszélt az amerikai elnök. Irán azonnal reagált a támadásra, közölte, az USA veszélyes háborút indított, és erőteljes légicsapásokat mért Izraelre.
Az osztrákok követelik az integrációra vonatkozó egyértelmű szabályok bevezetését és a szabályok be nem tartása esetén szigorúbb intézkedéseket.
Brüsszel a pénzügyi káosz szélére sodródott, senki sem irányít.
Jó hírek érkeztek Parajdról: a vendégeket hamarosan a megszokott élmény várja
Amerikai támadás Iránban – Kövesse nálunk a legfrissebb híreket!
Minden Galaxy-felhasználót figyelmeztet a Samsung: indítsd újra a telefonod, különben…
Izrael rosszat sejt: titokzatos kínai repülők szálltak fel Irán felé – mindenki azon aggódik, mi volt a fedélzetükön
Majka tuti nem gratulálna, de Ákos üzenete egyértelmű
Célpont – Tovább dagadt az Aranyosi-botrány + videó
Hihetetlen égi jelenségnek lehetünk a szemtanúi
Káromkodva üvöltözött az edzőjével a Benfica focistája a klubvébén
Ez a lépés vezethet el a békéhez?
A világbajnok olasz csapat szókimondó hőse ma már nem rakná be magát a csapatba
Magyar Péter akkora lyukra futott, hogy rögtön bele is zuhant
Az Inter játékosa szurkolókkal futott össze, kis híján bokszmeccs lett a vége
Ha Ukrajna veszít, akkor csomagolhat Ursula von der Leyen és Manfred Weber is.
Csapatként dolgozott együtt Izrael és az Egyesült Államok az iráni atomlétesítmények elleni támadás során – erről beszélt az amerikai elnök. Irán azonnal reagált a támadásra, közölte, az USA veszélyes háborút indított, és erőteljes légicsapásokat mért Izraelre.
Az osztrákok követelik az integrációra vonatkozó egyértelmű szabályok bevezetését és a szabályok be nem tartása esetén szigorúbb intézkedéseket.
Brüsszel a pénzügyi káosz szélére sodródott, senki sem irányít.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.