Matteo Salvini: Csak idő kérdése és visszatérünk a kormányba

A bevándorlásellenes politikus a Magyar Nemzetnek adott nyilatkozatában Szijjártó Péternek is köszönetet mondott támogatásáért.

2021. 01. 19. 19:30
SZIJJÁRTÓ Péter; SALVINI, Matteo
Trieszt, 2019. július 5. Matteo Salvini olasz belügyminiszter (j) fogadja Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert a magyar tengeri kikötő létesítéséről szóló koncessziós szerződés aláírását megelőzően Triesztben 2019. július 5-én. Magyarország egy 300 méter hosszú partszakasszal rendelkező 32 hektáros területet vásárolt meg Trieszt kikötőjében 31 millió euróért, 60 éves koncessziós szerződés keretében. MTI/EPA/ANSA/Andrea Lasorte Fotó: Andrea Lasorte
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Matteo Salvini, az olasz bevándorlásellenes Liga elnöke lapunknak a kormány sorsáról döntő szenátusi vita ülése alatt nyilatkozott az Opel Arms civil hajóval kapcsolatos bírósági ügyről. A politikus először is megköszönte Szijjártó Péter üzenetét:

– Köszönöm a külügyminiszter üzenetet és a személyem, illetve az ügy iránti figyelmét és támogatását. Közös ügyről van szó hiszen nemcsak Olaszország, hanem egész Európa határait védtem meg

– nyilatkozta. Ezzel arra célzott, hogy a magyar külgazdasági és külügyminiszter korábban Facebook-üzenetben is védelmébe vette a migránsokat mentő civil hajó miatt bíróságon meghurcolt Matteo Salvinit.

Matteo Salvini sajtótájékoztatója a bíróság előtt
Fotó: IGOR PETYX / EPA/

A szenátusi aulában zajló szavazással kapcsolatban elmondta, nincs semmi remény addig, amíg nem járulhatnak urnához az olaszok. – Egy demokratikus államban az állampolgárok választanak, nem három bársonyszékben ragadt hatalmat féltő politikus. Szomorú vásárcsarnokká változtatták a szenátusi aulát, amely csak lejáratja az országot, és eltávolítja Európáról.

Csak idő kérdése és visszatérünk a kormányra, mert az olaszok nagy többsége bennünk bízik.

Az ország legfontosabb kérdései a munkahelyteremtés az oktatás az egészségügy fejlesztése és a belbiztonság megteremtése. Ezekre kellene megoldást találnia a kormánynak a marakodás helyett! – értékelte a helyzetet a politikus.

Olaszországban azután alakult ki kormányválság, hogy a Matteo Renzi kivezette pártját a koalícióból. Giuseppe Conte miniszterelnök ezután bizalmatlansági indítványt kért maga ellen, melyet az olasz alsóház nem fogadott el. Ma este azonban a szenátus is szavaz a kérdésben, amely sokkal kritikusabb.

Giuseppe Conte olasz miniszterelnök a koalíciós válság miatt kezdeményezett szenátusi bizalmi szavazás előtt
Fotó: Alessandra Tarantino / MTI/AP/

Rossano Sasso a Liga parlamenti képviselője a bizalmi szavazást megelőző ülés alatt ugyancsak nyilatkozott lapunknak. Elmondta, hogy

az olaszok kiábrándultak és elfordultak a politikáról, amely immár nem a problémák megoldásával hanem a hatalom megőrzésén fáradozik. A jelenlegi helyzettől sem remélnek semmi újat.

– A politikai színjáték még napokon keresztül folytatódik, az egész csak olcsó taktikázás. Renzi lemondatja minisztereit, de a bizalmi szavazáson tartózkodik, nem szavaz Conte eltávolítása mellett. Egy belső feszültség a Demokrata Párt, Ötcsillag Mozgalom és az Élő Itália között, de nem hagyják el egymást, hanem Renzi nagyobb hatalmat, több befolyásos pozíciót akar – értékelte a kialakult helyzetet.

Úgy vélte, nem politikai értékekben való különbségek miatt veszekednek, hanem a bársonyszékekért.

– Jó, ha tudják magyar barátaink, Olaszországban még mindig léteznek kommunisták, kormányon vannak, és mindenre képesek, csak hogy ne kelljen haza menniük. Mindent megtesznek, hogy szavazni ne kelljen, ha ugyanis az olaszok dönthetnének, akkor a jobbközép koalíciót választanák, ötven százalék felett van népszerűségünk

– üzente.

A Liga politikusa üdvözletét küldi a magyar népnek és háláját fejezte ki Orbán Viktor bátor politikai helytállás miatt. Megerősítette a budai és a pesti srácok iránti tiszteletét és barátságát.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.