Andrew Cuomo, New York állam kormányzója szokásos napi sajtóértekezletén közölte: vasárnap 337 beteg halt bele a koronavírus kiváltotta Covid-19 betegségbe. Mint fogalmazott: „ez csökkenés, de még mindig tragikusan magas arány”. Az újonnan kórházba szállított betegek száma nem emelkedik, de nem is csökken – közölte.
New Yorkban tovább tart a kijárási korlátozás
New York államban meghosszabbítják a kijárási korlátozást, több amerikai szövetségi államban ugyanakkor megkezdték a mindennapi élet újraindítását hétfőn.
A kormányzó elmondta: eddig 7500 emberen végeztek antitest-tesztet, amely 14,9 százalékban pozitív lett. Ez azt mutatja ki, hogy a vizsgált személy átesett-e már a fertőzésen. Közölte azt is, hogy nagyobb számban lett pozitív a teszt a spanyolajkú és az ázsiai gyökerű amerikaiaknál.
Bejelentette, hogy egyeztetett Donald Trump elnökkel a szövetségi kormányzat által felállított tábori kórházak némelyikének járvány utáni működtetéséről is. Ezen tervek szerint az államban elővigyázatosságból még őszig fennmaradnának ezek az átmeneti kialakított kórházak arra az esetre, ha a járvány ismét fellángolna, ahogy azt egyes egészségügyi szakértők jósolják.
„Azzal számolunk, hogy ősszel ismét előfordulhat a Covid, vagy a Covid és a normális influenza együttes járványa” – húzta alá Cuomo, hozzátéve, hogy a szövetségi kormányzat „fenomenális munkát” végzett.
Elmondta továbbá, hogy New York államnak nincs elég pénze arra, hogy kifizesse a munkanélküli segélyeket. „Kifogytunk a pénzből, 10-15 milliárd dollár deficitünk van” – közölte. Egyúttal pedig bejelentette, hogy május 15. után meghosszabbítják a kijárási korlátozásokat, bár ez alól néhány vidék kivétel lehet.
Közben az Egyesült Államok több tagállamában megkezdték a mindennapi élet újraindítását. Oklahomában, Georgiában, Dél-Karolinában és Alaszkában hétfőtől ismét nyitva vannak a kisebb üzletek, több tagállamban a jövő hétre tervezik az újranyitást. Colorado kormányzója hétfőn jelentette be, hogy a jövő héttől ismét nyitva lesznek a fodrászatok és a szolgáltatásokkal foglalkozó kisebb üzletek. Tennessee-ben, Mississippiben szintén a jövő héttől indulnak újra a kisebb vállalkozások. Montana kormányzója lehetővé tette, hogy a társadalmi elkülönülés szabályait betartva ugyan, de a templomok már vasárnaptól ismét fogadhassák a híveket.
Nyolc, republikánusok vezette államban – Arkansasban, Dél-Dakotában, Észak-Dakotában, Iowában, Nebraskában, Oklahomában, Utahban és Wyomingban – egyébként a járvány idején korábban sem vezettek be kijárási korlátozásokat.
Az Egyesült Államokban – a baltimore-i Johns Hopkins egyetem és kórház adatai szerint – hétfő délig több mint 968 ezer fertőzöttet és körülbelül 54 ezer halottat regisztráltak.
Eközben a Fehér Ház bejelentette, hogy hétfőtől nem tartanak napi sajtókonferenciákat.
Szintén hétfőn jelentette az amerikai közszolgálati rádió (NPR), hogy több kórházban is próbálkoznak azzal a Franciaországban már kísérleti jelleggel alkalmazott gyógyszerrel, amelyet artritiszes betegek kezelésére használnak. A szer az immunrendszer válaszreakcióit befolyásolja, gátolja az immunrendszer működéséért felelős egyik fehérje receptorát. Sok Covid-19-es beteg olyan eltúlzott immunválasz (citokinvihar) miatt hal meg, amely a beteg szerveit, elsősorban a tüdőt, a szívet és a vesét fenyegeti. A tocilizumab a remények szerint ilyen immungátló szer lehet a Covid-19 súlyosabb eseteiben.
A kongresszus május 5-én ül össze, hogy megtárgyalja az újabb, sorrendben ötödik gazdaságélénkítő csomagtervet. Ezt Steny Hoyer, a képviselőház többségi demokratapárti frakciójának vezetője, illetve Mitch McConnell, a szenátus többségi republikánus csoportjának vezetője jelentette be hétfőn délután.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
A brüsszeli vezetők felrobbannak ettől a videótól
Hiába fenyegetőztek a háborúpárti politikusok.

Oroszország identitást merít az ünnepből
Az oroszok a világháború végének 80. évfordulóját ünneplik.

Egyre nagyobb a nyomás az osztrák kormányon az iszlamista megnyilvánulások országos szabályozására
Alsó-Ausztria után Tirolban is bevezetik a fejkendő viselésének tilalmát a kiskorúak esetében.

Kicsoda Robert Prevost, azaz XIV. Leó pápa?
XIV. Leó pápa az első Ágoston-rendből származó pápa.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Az új pápa mindig remény és kezdet – magyar püspök szólalt meg XIV. Leóról

Kiheréli a férfiakat és rabszolgahajcsár – mondják az olimpiai bajnokról

Még mindig nem találják Nyikos Róbertet - már közel egy hónapja veszett nyoma a magyar férfinak

Breaking! Habemus papam! Van pápánk! - Élő kapcsolás Rómába

Nyugdíjasok figyelem! Így változik a nyugdíj összege jövőre

Tiszta vizet öntött a pohárba a román politikus: ezért nem kapja meg az uniós forrásokat Magyarország

Ez gyors volt! Máris kiderült mi áll Gyurcsány Ferenc lemondása mögött

A Manchester United hazai pályán négy gólt szerzett és könnyedén jutott be az El-döntőbe

A „jól fizetett” Kassai Viktor és a magyar VAR-szakértő miatt áll a bál

Magyar Péter már a földön feküdt, amikor még egyet rúgtak bele a sajátjai

Ezek voltak Gyurcsány Ferenc legmegdöbbentőbb videói

Hosszú Katinka szövetségese kitálal: undorító, rágalmak Széchy Tamásról
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
A brüsszeli vezetők felrobbannak ettől a videótól
Hiába fenyegetőztek a háborúpárti politikusok.

Oroszország identitást merít az ünnepből
Az oroszok a világháború végének 80. évfordulóját ünneplik.

Egyre nagyobb a nyomás az osztrák kormányon az iszlamista megnyilvánulások országos szabályozására
Alsó-Ausztria után Tirolban is bevezetik a fejkendő viselésének tilalmát a kiskorúak esetében.

Kicsoda Robert Prevost, azaz XIV. Leó pápa?
XIV. Leó pápa az első Ágoston-rendből származó pápa.