Orbán: Az oltás életet ment, ettől függ Európa biztonsága

– Azt fogom javasolni, hogy egész Európában fogadjunk el minden biztonságos vakcinát – fogalmazott a kormányfő az uniós csúcs előtt.

Magyar Nemzet
2021. 05. 07. 16:44
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Magyarországnak saját szociális modellje van, a teljes foglalkoztatottságra összpontosít, amelyhez már így is nagyon közel áll

– fogalmazott a magyar miniszterelnök a portugáliai Portóban megrendezett uniós szociális csúcstalálkozóra érkezésekor tett nyilatkozatában. Orbán Viktor azt mondta: Magyarország munkaalapú társadalmat hozott létre, amely teljes foglalkoztatottságra, erős családpolitikára, a hazai össztermék (GDP) öt százalékát kitevő családtámogatásokra épül.

– A rendszerünk jól működik, készen állunk arra, hogy megosszuk másokkal a vonatkozó tapasztalatainkat

– fogalmazott.

Újságírói kérdésre válaszolva kijelentette: Magyarország számára alapvető, hogy a nőket és a férfiakat egyenlő bánásmód illeti meg.

Keresztényként számára egyedüli problémát a gender, mint ideológiailag motivált kifejezés használata jelenti. A kifejezés jelentése tisztázatlan, valahol a nő és a férfi megjelölés között mozog

– közölte. Aláhúzta: Magyarország nem kívánja összekeverni az ideológiai vitákat a nők és a férfiak közötti egyenlőség melletti szilárd elkötelezettséggel. Ezért a nemek közötti egyenlőség kifejezés helyett, a nők és a férfiak közötti egyenlőséget hangsúlyozza. Ez, a keresztényi megközelítés azonban mindig elutasításra talál – tette hozzá Orbán Viktor.

Fel kell gyorsítani az oltás folyamatát – ez a magyar álláspont

A miniszterelnök a Facebook-videójában arról is beszélt: – Hogyan tehetjük szociálisan biztonságossá Európát? – Ez a fő kérdés, a magyar válasz pedig az: úgy, hogy ha minden európai polgár oltáshoz jut, mert ha nincs oltás, akkor a járvány megbetegíti az embereket, elveszítik az állásukat, és nem tudják fenntartani a családjukat.

– Ezért az európai szociális helyzet kulcskérdése, hogy biztosítsuk minden európai polgárnak, hogy hozzájusson vakcinához

– fogalmazott a magyar kormányfő. – Van mit mondanunk, Magyarországon az élet szinte már teljesen helyreállt, a védettségi igazolvánnyal rendelkezők már szinte minden szolgáltatást elérhetnek, visszakapták a szabadságukat, de ez sok európai országban még nem így van. Azt fogom javasolni, hogy egész Európában fogadjunk el minden, bizonyítottan hasznos és biztonságos vakcinát, és gyorsítsuk fel az oltás folyamatát.

– Az oltás életet ment, Európa biztonsága az emberek beoltásától függ

– hangsúlyozta a miniszterelnök. Hangsúlyozta: ideológiai szempontokat félretéve fel kell gyorsítani a koronavírus elleni vakcinák beszerzését.

Terítéken a gazdasági helyreállítás

A pénteken kezdődött kétnapos csúcstalálkozó középpontjában a koronavírus okozta járványhelyzet, valamint az európai szociálpolitikai menetrend meghatározása szerepel – tájékoztatott az MTI. Az uniós szociálpolitikai irányvonalakat a következő évtizedre meghatározó menetrend meghatározása mellett a tagállamok vezetői várhatóan megerősítik elkötelezettségüket a szociális jogok európai pillérének végrehajtása mellett.

A csúcstalálkozó szombati napján az uniós vezetők a koronavírus-járvánnyal összefüggő szociális kérdésekről vitáznak.

Elsősorban arról tanácskoznak, hogy miként ösztönözhető a gazdasági helyreállítás, majd miként válthatók fel a munkahelyek védelmében tett erőfeszítések a munkahelyteremtés és a munkahelyek minőségének javítását célzó intézkedésekkel.

Megvitatják azt is, hogyan támogathatók azok a fiatalok, akiket hátrányosan érintett a válság, megzavarva munkaerőpiaci részvételüket, valamint oktatási és képzési terveik megvalósítását.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.