A populizmus védelmében címmel jelent meg a The New York Times című amerikai lap internetes számában a Terror Háza Múzeum főigazgatójának cikke.
Az írás abban a sorozatban kapott helyet, amely véleményformáló személyiségek és hírmagyarázók szemüvegén keresztül vizsgálja a világpolitikai eseményeket és a demokrácia állapotát a különböző országokban.
Schmidt Mária egyetemi tanár történelmi áttekintést ad arról, hogyan küzdöttek a magyarok kultúrájuk és életformájuk megőrzéséért szovjet uralom alatt. Ír a rendszerváltásról és Nagy Imre kivégzett miniszterelnök újratemetéséről, illetve arról, hogy abban a sorsdöntő pillanatban Orbán Viktor mai kormányfő a szabad választások megtartására szólított fel, és követelte a szovjet csapatok kivonását Magyarországról.
„Mi magyarok – izgatottan várva, hogy visszavehetjük kezünkbe sorsunk irányítását és lebonthatjuk a vasfüggönyt -, naivan azt hittük, hogy Nyugat-Európa osztozni fog lelkesedésünkben. Azt hittük, hogy más nemzetek is átérzik a kommunizmus alatti szenvedéseinket, és segítő kezet nyújtanak a nehézségek leküzdéséhez. Sajnos ahelyett, hogy mint potenciális szövetségesekre tekintettek volna ránk, miután végre csatlakozhattunk a szabad világhoz, a nyugat-európai országok úgy bántak velünk, mint a hidegháború legyőzött veszteseivel, akiknek meg kell hajolniuk bölcsességük előtt” – írja Schmidt, aki szerint a Nyugat gazdasági erejével megszerezte a magyar piac feletti ellenőrzést, majd 15 évig várakoztatta Magyarországot az Európai Unió „előszobájában”.
„Nem tapasztaltuk meg a tényleges újraegyesítést Nyugat-Európával. Ehelyett arra kényszerítettek bennünket, hogy alkalmazkodjunk a Nyugathoz. Az sosem merült fel Nyugaton, hogy talán nekik kellene alkalmazkodniuk mihozzánk” – írja. Magyarországon közben a volt kommunista rezsim örökösei közül többen meg tudták tartani jelentős befolyásukat a gazdasági és kulturális intézményekben, de hatalmukra jelentős csapást mért Orbán Viktor miniszterelnökké választása 2010-ben – állapítja meg.
„Orbán Viktor Magyarország érdekeit helyezi az első helyre, nem hajlandó követni a brüsszeli bürokraták politikai utasításait, és azon fáradozik, hogy lecserélje a neoliberális gárdát, amely csődbe vitte az országot a pénzügyi válság idején. Felélénkítendő a gazdaságot, különadókat vetett ki a multinacionális cégekre és a bankokra, hogy a lehető legarányosabban ossza el a válság terheit a válságot okozó (és belőle profitáló) piaci szereplők és a magyar polgárok között” – olvasható a cikkben.
A főigazgató felidézi, hogy Orbán Viktor 2014-ben kinyilvánította: Magyarország szakít a 21. század eleji liberalizmussal, amely 2008-ben látványosan csődbe ment. Egyúttal a miniszterelnök kifejezte azon óhaját, hogy a közösségi és a keresztényi szellemiségre, valamint szolidaritásra épülő társadalom épüljön, amelyet ő illiberálisnak nevezett. Az általa előmozdított illiberális váltás és amit ez előre jelzett, a populizmus térnyerése annak a következménye volt, hogy egyensúlytalanság alakult ki a liberális renden belül, mert az az eliteket részesítette előnyben az átlagpolgárokkal szemben – magyarázza Schmidt.
„Ahogy veszít erejéből a liberalizmus, úgy tér vissza Magyarországra a valódi többségi demokrácia és népképviselet” – véli. Szerinte ugyanez történik szerte Európában.
Az európai parlamenti választásokon jelentősen megerősödtek a „populisták” – ahogy Schmidt értelmezi a kifejezést: a demokraták.
A szavazók üzenete világos volt: nagyobb rugalmasságot akarnak a politikában, kevesebb ideológiai dogmatizmust és több kompromisszumkészséget – állapítja meg.
„Lehet, hogy egyesek még nem tudják elfogadni, de a régi világ letűnőben van. Menthetetlen. Amit meg lehet és meg kell menteni, az a nyugati (keresztény) civilizáció” – írja a történész, aki szerint a magyarok nagyon jól tudják, hogy senki nem képviseli úgy az érdekeiket, mint ők maguk.
„Ezért továbbra is a szabadságra, a demokráciára és nemzetállami függetlenségünkre helyezzük a hangsúlyt” – szögezi le.
