„Vannak napok, / mikor úgy érzem, mindent letarol a balszerencse, / és sóval szórnám be földemet. / Aztán egy szép napon / megérkezik a történések felmentő serege, / és megint mindent szépnek és jónak találok. / A legfontosabb dolgokat tekintve / változott valami? A legfontosabb dolgokat tekintve / soha semmi sem változik” – így szól a Hullámzás című vers. Látszólag egyszerű, valójában metafizikusan súlyos, azonnal megérthető, rögtön azonosulni tudunk vele, de hatása hosszú ideig hullámzik bennünk.
A kortárs költészet általában nagy ívben kerüli az olyan fogalmakat, kifejezéseket, amelyek a közhelyek és az almanachlíra elemei – a szeretettől a csókig. De Bagi Iván nem fél ezekkel operálni, és jól teszi, mert tudja úgy használni őket, hogy erősítsék, ne pedig érzelgőssé tegyék a verset. Rendkívül rokonszenves, hogy semmi olyat nem találtam a kötetben, amit a megfelelési kényszer mozgatott volna.
Mindenképp meg kell említenünk a borítót is, melyet Szentes Zágon tervezett, saját festményét használva föl, egy pici szigetet, világítótoronnyal. A magány festményét a magány verseihez, hiszen Bagi Iván versei egytől egyik magányversek: a bennünk lévő, de a metafizikus magányé is.
A címadó vers – A törődés eredete – nem hiába lett vezérverssé választva. Összefoglalja Bagi Iván költészetének lényegét, és önmagáért beszél: „Szagokban kéne gondolkodni, mint a kutyák. / Testhőmérsékletünk változásából leszűrni / egy egész életet. / Hogyha megszorítja valaki a kezünket, / tudjon rólunk mindent, félreérthetetlenül, / egyszer és mindenkorra: / mindegy, hogy ott és akkor hány sebből vérzünk.”
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!