Nem csak egy Táncz volt

Minden idők egyik legtehetségesebb színésznője, az első magyar film, az 1901-ben készült Táncz főszereplője, Márkus Emília hetven éve, 89 évesen halt meg.

Szobrász, múzsa és szobor. A színésznő Stróbl Alajos műtermében Fotó: Uher, Ödön Forrás: OSZK

Minden idők egyik legtehetségesebb színésznője, az első magyar film, az 1901-ben készült Táncz főszereplője, Márkus Emília hetven éve, 89 évesen halt meg. Nemcsak őstehetség volt a színházak színpadán, de személyiségével is kitűnt a korabeli színésznők közül. A pénzzel nem volt szerencséje, mert bár voltak olyan időszakok, amikor a legjobban fizetett magyar színésznő volt, mégis állandóan anyagi gondjai voltak. A férfiak­kal viszont nagyon is tudott bánni, a lábai előtt hevertek. Nem róla mintázták a korabeli szépségideált, mégis volt valami ellenállhatatlan a tekintetében, nőies kisugárzásában, aranyszőke hajtincseinek látványában. Számtalan kérője között volt Jókai Mór is, aki végül egy másik színésznőt, Laborfalvi Rózát vette feleségül 1848-ban.

Már születése pillanatában izzott körülötte minden, szó szerint. 1860 szep­temberében, hetedik gyerekként érkezett a családba, édesapja egy malomban dolgozott. Ám születése után néhány órával kigyulladt a malom, a családnak menekülnie kellett. Szerencsére volt egy rokon – édesanyja testvére –, aki befogadta őket, Horváth Boldizsár ügyvéd és nem mellesleg igazságügy-miniszter. Az ő szombathelyi házában nevelkedett a kis Márkus Emília. De ekkor már nemcsak heten voltak gyermekek, hanem tizenegyen, mert a nagybácsi felesége a költözés után nem sokkal meghalt, az elfoglalt férfi testvérére bízta saját négy gyermekének a nevelését is. Márkus Emília tehát egy igazi nagycsaládban nevelkedett, mindig sok ember vette körül, ez hozzájárult ahhoz, hogy színésznőként remekül értett az emberek nyelvén, meg persze ahhoz is, hogy könnyen el tudjon játszani különböző karaktereket.

Szobrász, múzsa és szobor. A színésznő Stróbl Alajos műtermében
Fotó: OSZK

Házukban estélyeket, koncerteket tartottak, ahol Eötvös József, ­Andrássy Gyula, Arany János vagy Liszt Ferenc is megfordult. Amikor egy alkalommal Lisztnek szavalt egy verset, megjósolták: nagy színésznő lesz belőle. A kis Emíliát komoly neveltetésben akarták részesíteni szülei, ezért zárdába küldték, ahonnan kicsapták 12 éves korában, mert nem bírtak vele. „Színésznő akartam lenni” – írta későbbi visszaemlékezésében. A Nemzeti Színház 17 éves korában leszerződtette őt, Shakes­peare Rómeó és Júlia című drámájában játszotta Júliát, miután kitanulta a szakmát Paulay Ede színitanodájában. A korabeli kritika azonnal fölismerte tehetségét, nemcsak a közönség, de még az újságírók is a tenyerükön hordozták a fiatal színésznőt.

Az élete viszont nem volt könnyű, mert nemcsak a vagyonát vesztette el, hanem az első férjét is, aki öngyilkos lett. A színésznő 22 évesen ment hozzá Pulszky Károly művészettörténészhez, a Magyar Tudományos Akadémia tagjához. Nevét P. Márkus Emíliára változtatta. Pulszky szinte minden pénzét régiségekre költötte, külföldi képvásárlásai kapcsán azonban hűtlen kezeléssel vádolták meg, és vizsgálati fogságba helyezték, elvesztették mindenüket. Pulszky nem heverte ki a megpróbáltatásokat, öngyilkos lett. Márkus két lányával magára maradt. A színésznő a munkájába menekült. A meghurcoltatás és a szégyen miatt eleinte nem mert színpadra lépni, de a közönséget egyáltalán nem érdekelte, mi zajlott a színfalak mögött. Később megismerkedett Andor Oszkár huszárral. A férfi 11 évvel fiatalabb volt a színésznőnél, akinek éppen egy ilyen nyüzsgő, mozgó, nyughatatlan huszárra volt szüksége, aki ráadásul egy huszárvágással rendet is csapott a pénzügyeiben úgy, hogy átvette azoknak a kezelését, és gondosan beosztotta a vagyont. 1903-ban kötöttek házasságot. A színpadi sikerek mellett a némafilmek sztárjává vált az 1900-as évek legelején. Nemcsak a már említett első magyar filmben, a Tánczban láthatta őt a korabeli néző főszerepben, hanem sikere volt a Három sárkányban vagy A névtelen asszonyban is.

Budai villájában a második világháború során férjével együtt számos embert bújtattak. Egy házkutatás alkalmával azonban lebuktak, még férjét is el akarták hurcolni. Márkus színpadi jelenetbe illő, óriási balhét csapott, de olyat, hogy rögtön szabadon is engedték a férjét, ám menekülniük kellett. A háború viszontagságait, az éhezést és a fázást férje nem élte túl. Márkus Emília viszont ott folytatta pezsgő társasági életét, ahol abbahagyta. Sokak szerint így terelte el a figyelmét férje elvesztéséről. Képzett, tanult nő volt, filozófiai értekezéseket olvasott, zeneműveket hallgatott, angolul és olaszul tanult. Nyolcvankilenc éves koráig, haláláig fellépett, 1949. december 24-én hunyt el tüdőgyulladásban. A Nemzeti Színház örökös és tiszteletbeli tagjának temetésekor ezrek vonultak az utcára.