Rémdráma Puccini-zenére

Gábor Sylvie rendezésében a Tosca egy erotikus pszichothriller. Ebben van is valami, de annak, aki erotikát akar látni, más színházat kellene néznie.

Floria (Miksch Adrienn) nem adja oda magát, megöli a rendőrfőnököt Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Zavarban lennék, ha meg kellene mondanom, hogy melyik a legnépszerűbb Puccini-opera Magyarországon, de nem tévednék nagyot, ha azt mondanám, a Tosca. A hatvanas években még slágert is komponáltak a levéláriára. Debrecenben is jó fél tucatszor vitték színre az utóbbi hetven évben. Most vendégrendező, Gábor Sylvie állította színpadra Puccini művét, amelyhez valós történelmi körülmények adják a kulisszát. A marengói csata után vagyunk, amelyet először az elnyomó osztrákok, másodszor pedig Napóleon nyert meg. Utóbbitól azt várták, hogy a pápai állam ellen fordul, de csalódtak benne. A csata nyerő fordulata mint dramaturgiai eszköz jelenik meg, Cavaradossit elárulja és kivégzőosztag elé állítja ujjongó felkiáltása: Vittoria, vittoria!

A rendező olvasatában az opera egy erotikus pszichothriller. Ebben van is valami, de annak, aki erotikát akar látni, más színházat kellene néznie. Igaz, van benne két térd-könyök testhelyzet, férfiak másznak nőkre (de nehéz lehet így énekelni!), sőt egy szado-mazochista elem is, de egyik sem borzolja fel a néző kedélyeit. Maga a történet lehet éppen pszichotriller is, hiszen arról szól, hogy a harcostársát bújtató festő imádottját a rendőrfőnök is kiszemelte magának. A festő megkínzatásával kiszedi belőle, hol rejtőzik a keresett személy, majd előbbi életének megkímélése fejé­ben szerelmet vásárolna. Ám mindkettő ravaszkodik: Scarpiának esze ágában sincs megmenteni a festő életét, és Tosca sem adja oda magát, megöli a rendőrfőnököt. Ám minden kiderül, s a kiutat nem lelő Tosca magával is végez. Valóban rémdráma, Puccini gyönyörű muzsikájára, de tudjuk: több operában is arat a halál.

Az előadás jól kivitelezett Tosca. Keresve sem találni benne egy fals hangot, egy rossz intonációt. Az olaszul éneklő művészek kiejtése is kiváló. Annak viszont, aki ismeri az opera magyar szövegét, kicsit furcsa olvasni a kivetítőn: kinyílt a kis kertajtó, ahelyett, hogy „Csupa illat a kis kert / Az ajtó halkan nyílik…” Miért is nem lehet felhasználni a klasszikus magyar szöveget ilyen esetekben?

A zeneileg kiváló produkciónak van azonban néhány felejthető látványmozzanata. A rendező helyében én nem vetkőztetném félmeztelenre a templomban előbb szexuális vágyaiban őrjöngő, majd imádkozó Scarpiát. S bűnbánatul is elég lenne az ima és a térdre rogyás. Szükségtelennek érzem, hogy még – mint a flagellánsok kései utóda – megkorbácsolja magát, ráadásul a rózsafüzérével.

Floria (Miksch Adrienn) nem adja oda magát, megöli a rendőrfőnököt
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Régi Toscákban Floria felkap egy kést és leszúrja Scarpiát, miután meggyőződött róla, hogy szignálta a szerelmesek útlevelét. Itt nem. Itt – mintha egy szado-mazochista aktusra készülne – megkötözi a karosszékben ülő Scarpia két kezét annak feje fölött, és a köteléket a szék támlájához rögzíti. Majd az ölébe ül, és nyakkendőjével megfojtja. Alig hihető, hogy ez így kivitelezhető lenne, hiszen a rendőrfőnök testi ereje akkora, hogy korábban fél kézzel felrántja a földről Cavaradossit, akinek lábai is szabadon kalimpálnak. A cselekvéssor annyira hihetetlen, hogy egyáltalán nem erősíti jobban a thrillerjelleget, mint egy sima késszúrás.

A második és harmadik felvonás közötti színpadi átrendezés ideje alatt kis közjátékot láthatunk. Egy kisfiú játszik egy babával. Bejön egy szigorú néni, elkéri a babát. A fiú nem adja, mire a néni pofon vágja és távozik. Majd a színpad jobb széléről elindul az imént megölt Scarpia a kisfiú, gyermekkori alteregója felé. Ezt onnan lehet tudni, hogy mindkettejük bal kezén egy fekete kerékpáros kesztyű van. Babusgatja egy darabig, de a fiú megvadul, és agyontapossa a babát. Nem tudom, ez a zsarnok rendőrtiszt sanyarú gyermekkorára utal-e vagy azt példázza, hogy aki gyerekkorában széttapos egy babát, az felnőve majd ugyanezt fogja csinálni egy emberrel?

Ismétlem, a leírtak mit sem változtatnak azon, hogy kiváló előadást hallhatunk, puritán díszletek között. De le kell írnunk, akármennyire is közhely: kevesebb több lett volna.