Negyvenöt éve tiltották el a Bergendy-együttest a színpadokról

A Kádár-rendszer könnyűzenei politikájában mindig is jelentős szerepet játszott a letiltások széles tárháza. Volt, amikor csak „elfelejtették” megadni a működési engedélyt, volt, amikor nem tették rá a nemkívánatos együttest a megyei tanácsoknak kiküldött kulturális minisztériumi körlevélen szereplő ajánlott zenekarok listájára, és volt, amikor konkrétan eltiltottak zenészeket vagy menedzsereket a színpadtól. Ez utóbbiból szemezgetünk, és megnézzük, 1975 nyarán mi is történt ez ügyben a Bergendy-együttes háza táján.

Felvétel közben a zenekar a Magyar Televízióban 1976-ban Fotó: Fortepan/Rádió és Televízió Újság

Hozzák nyilvánoságra az eltiltásokat!

Keszler Pál, az Országos Rendező Iroda (ORI) igazgatója 1975 nyarán elégedetlenkedve jelezte a Kulturális Minisztériumnak, hogy az eltiltásokról nem értesültek a települések és azok művelődési házai, mert a megyei tanácsok művelődésügyi osztályai nem továbbították nekik ezeket az információkat, így szabálytalanul léptek fel azok a zenészek, akiknek működési engedélyét megvonták. Ezért vetette fel a Művelődésügyi Közlönyben való kihirdetését ezeknek a szankcióknak, amivel a tárca válaszlevelében egyetértett. Az ORI igazgatója ezek után rendszerint tájékoztatta a minisztériumot a zenészek működési engedélyének ideiglenes megvonásáról, amit a Művelődésügyi Közlönyben közzétettek, miután az ORI-tól kapott információkat Vajda Tibor, a tárca könnyűzenei referense továbbította házon belül a jogi osztálynak, amely megtette a szükséges intézkedéseket.

Így tett 1975-ben Keszler Pál, amikor többek között Szikora Jenő, Bergendy István és testvére, Bergendy Péter, valamint Demjén Ferenc működési engedélyének megvonásáról számolt be a tárcának. Előbbi nyolc, utóbbi három zenész pedig három hónapos eltiltást kapott, a Bergendy-együttes tagjai ráadásul a lehető legneuralgikusabb időszakra, a nyári hónapokra kapták a szilenciumot. A tárca meglepő módon csak október 2-án lépett a nyilvánosságra hozatal ügyében, ennek eredménye, hogy a kulturális tárca hivatalos lapja leközölte azoknak a muzsikusoknak a nevét, akik abban az időpontban még tényleges büntetésüket töltötték. Bergendyék nevének leközlése időközben okafogyottá vált, mert nyáron kapott letiltásuk lejárt. Így csak Lukács Bálint, Matus Imre és Szikora Jenő hivatalos működési engedélyének időleges megvonásáról számolt be a zene- és táncművészeti főosztály instrukciói alapján a Művelődési Közlöny.

Visszaesőknek enyhítés

Könnyen belátható, hogy az ORI a maga hatáskörében élet-halál ura volt, eldönthette, hogy kikkel szemben alkalmazzon szankciókat, ami ellen 15 napon belül lehetett fellebbezni. De többször előfordult, hogy mire a büntetés tényét az újságban közölhették volna, a muzsikusok jórészt letöltötték büntetésüket. Szikora Jenő külön esetet jelentett, ugyanis nála a menedzselés vádja bizonyosodott be, mint ami a szocialista tevékenységektől idegen volt, hiszen munka nélkül szerzett jövedelemként tekintettek rá. A dokumentum úgy állította be, mint aki pusztán a szervezésért, jogtalanul szerzett pénzt, hiszen fel sem lépett.

Felvétel közben a zenekar a Magyar Televízióban 1976-ban
Fotó: Fortepan/Rádió és Televízió Újság

Ennek alátámasztására hozta a tárca a csanádpalotai Kelemen László Művelődési Ház, a környei művelődési ház, a mezőkovácsházi és orosházi járási hivatal és a szentesi városi tanács művelődésügyi osztályának igazolásait. A menedzseltek között szerepelt Máté Péter és Ambrus Kyri, akik vallomásaikkal szintén megerősítették a fenti tényeket. Szikora egyébként visszaesőnek számított, mert az 5714/1971 számú művelődésügyi minisztériumi iratra hivatkozva a tárca szakembere megemlítette, hogy már kapott ilyen jellegű tevékenységéért eltiltást. Ezek után kevésbé érthető, hogy miért kapott az eredeti, egyéves eltiltás helyett enyhített időtartamú, nyolc hónapos moratóriumot.

Elszabadulnak az indulatok

Keszler 1975. június 9-i, a Kulturális Minisztériumnak tett jelentése szerint a három Bergendy-taggal együtt a zenekart is le kellett tiltani. A levélben Keszler Pál részletesen leírta ennek okait Barna Andrásnénak, a tárca zenei főosztályvezetőjének. A muzsikusok rendbontásáról még a kecskeméti tanácselnök-helyettes is értesítette az ORI-t, ezenkívül a Kertészeti Egyetem élt panasszal, a kőszegi, az ajkai és a győri esetekről pedig az ORI alkalmazottja számolt be Keszlernek. Megemlítette, hogy a Kertészeti Egyetem klubjában egy órán keresztül vitatkoztak a rendező szerv ügyintézőivel az együttes tagjai gázsijuk 25 százalékos megvonásáról, ugyanis egyikük késett.

Ezzel együtt a rendezőknek igazat adott Keszler, mert szerinte a zenekar kimerítette a vonatkozó minisztériumi utasítás késésre és az előadás zavartalan lebonyolítását gátló magatartásra vonatkozó passzusait. A vádak között szerepelt továbbá, hogy Bergendy Péter a főrendező zakóját ragadta meg felindultságában, míg Demjén a bőr irattartóját vágta a főrendező helyetteséhez, miközben több tanú szerint megengedhetetlen hangnemet használtak.

A kecskeméti koncertjük problémája pedig a hivatalként működő ORI-apparátus szőrszálhasogatására és a szocialista erkölcs védelmére világít rá, ugyanis Bergendy István két szám közötti összekötőszövegének kíséretét kritizálta: „[…] Bergendy István – túllépve a műsorközlő feladatát – a Kinek van papírja? szám egyszerű bemondása helyett színpadi játékba kezdett, és mozdulataival olyan értelmet adott a műsorszám címének, amely a rendezőszervet és a közönség egyes tagjait megbotránkoztatta.”

Az ORI-apparátusnak még az is gondot jelentett, hogy Bergendy néhány pillanatra elhagyta a színpadot. További vádak: Ajkán Demjén hiányos öltözetben (farmernadrág, nyitott mellény) jelent meg a büfében, hangoskodtak a koncertek után a többi városban, a győri koncert után pedig szidalmazták a buszsofőrt, mert lassan hajtott, és nem ott tette ki őket, ahol szerették volna. Az eltiltás ellen tizenöt napon belül fellebbezhettek, de ehhez Barnáné a következőket írta kézzel a házi feljegyzésre 1975 júniu­sában beosztottjának: „Amennyiben fellebbeznek, nagyon hasznosnak tartanám, ha behívná őket és megmondaná a mi véleményünket is az ilyen tűrhetetlen, ostoba magatartásról. Úgy vélem, túlságosan jó dolguk van!”